Ma Malvin névnap van.
2025. 10. 01., szerda
Székesfehérvár most: 12°C, erős felhőzet

„A Fidesz érti, és érzi a felelősséget…”

Orbán Viktorral, Szijjártó Péterrel és Nyitrai Zsolttal várta az eredményeket a választások második fordulóján dr. Cser-Palkovics András. A politikus honlapunknak elmondta: „A Fidesz érti és érzi azt a felelősséget, amit a nemzeti együttműködés ilyen mértéke ránk ró. Ennek megfelelően fogunk dolgozni. Célunk a nemzeti ügyek politikájának végrehajtása, a közbiztonság megerősítése, a gazdaság és az egészségügyi rendszer rendbetétele.”

„Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki a választások második fordulójában élt alkotmányos jogával és elment szavazni.” – nyilatkozta a Fehérvári Híreknek dr. Cser-Palkovics András – „Köszönöm azoknak, akik rám adták a voksukat és engem tüntettek ki bizalmukkal. Külön szeretném megköszönni azoknak az önkénteseknek, aktivistáknak az önfeláldozó munkáját, akik segítettek bennünket ennek a szép eredménynek az elérésében.” Az országgyűlési képviselő elmondta továbbá, hogy óriási megtiszteltetés és egyben megható érzés is, hogy szülővárosát szolgálhatja a parlamentben. Reméli, hogy alázatos munkájával kiérdemli majd a bizalmat. Dr. Cser-Palkovics András kihangsúlyozta, hogy minden székesfehérvári embert szeretne képviselni az országgyűlésben, függetlenül attól, hogy kire szavazott a választásokon. „A Fidesz érti és érzi azt a felelősséget, amit a nemzeti együttműködés ilyen mértéke ránk ró. Ennek megfelelően fogunk dolgozni. Célunk a nemzeti ügyek politikájának végrehajtása, a közbiztonság megerősítése, a gazdaság és az egészségügyi rendszer rendbetétele.” – mondta a politikus. Kapcsolódó cikkeink: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5860&Itemid=1 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5847&Itemid=1 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5845&Itemid=31 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5838&Itemid=31 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5831&Itemid=31 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5772&Itemid=31 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5734&Itemid=1 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5741&Itemid=1 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5747&Itemid=1 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5751&Itemid=1

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.