A kertművészet kapja a főszerepet

Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat tartanak péntektől vasárnapig Fehérvárcsurgón, a Károlyi kastély parkjában. A programban kiállítás, előadások, bemutatók, botanikai séta, koncertek és gyermekprogramok szerepelnek. A rendezvény díszelnöke a Köztársasági Elnök felesége, Sólyom Erzsébet.

A IV. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokon több, mint hatvan kiállító várja az érdeklődőket, a parkban a Magyar Tudományos Akadémia tudományos kurátora, Kósa Géza tart botanikai sétát, a gyermekeknek kézműves foglalkozásokkal és lovas kocsikázással készülnek, a kastélyban pedig tudományos előadások hangzanak majd el.Barabits Elemér például a ritka nővényfajokkal ismerteti meg a közönséget, kiemelten foglalkoznak a művészi dísznövény-nyírással, s bemutatkozik a szlovén Vojci Potok Arborétum és a francia La Ballue kastély parkja is. Az idei díszvendégnek Szlovéniát és Franciaországot hívták meg, így a rendezvényt a szlovén és a francia nagykövet nyitja meg pénteken, majd sor kerül a szlovén Goricki Lajkosi zenekar koncertjére.

Fehérvári Hírek