A Közlekedéstudományi Egyesület Fejér Vármegyei Területi Szervezete idén már 30. alkalommal szervezte meg a közutas-vasutas napot, amelyen a közlekedés területén dolgozó szakemberek vettek részt. A tervezők, útüzemeltetők, kivitelezők, hatósági területen dolgozók, oktatók idén a közlekedésbiztonsággal foglalkoztak a Jákyban rendezett összejövetelen.
Oroszné Stefánkó Éva, a Székesfehérvári SzC. Jáky József Technikum igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd koszorút helyeztek el dr. Jáky József mellszobránál. (Jáky József közlekedésmérnök, talajmechanikus, egyetemi tanár, Kossuth-díjas útépítő mérnök, geotechnikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja a talajmechanikai kutatások magyarországi megalapozója és világszerte elismert tudósa volt.)
„A Közlekedéstudományi Egyesület célja többek között, hogy a közlekedés területén dolgozó szakemberek közötti kommunikációt segítse. Első szakmai napjukat 1993-ban szintén a Jáky Technikumban tartották, akkoriban még a tornateremben.” – emlékeztetett Molnár István, a KTE Fejér Vármegyei Területi Szervezetének elnöke.
Bősze Sándor, a Közlekedéstudományi Egyesület főtitkár-helyettese elmondta, hivatalosan jelenleg mintegy 2500 tagja van a szervezetnek, de sokkal többen vannak a 19 területi szervezetben azokkal együtt, akik részt vesznek az egyesület szakmai munkájában, ám nem tagjai a szervezetnek.
Székesfehérvár Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a közutas nap résztvevőit és adta át a város emléklapját a három évtizedes munkáért.
Köszöntőjében arról is beszélt, hogy a TOP Plusz program keretében több olyan fejlesztésre is benyújtotta a pályázatát a város, ami meghatározó lesz Fehérvár közlekedésében. Kiemelte, hogy a Bakony utcai bekötőút is része a következő évek nagy útépítéseinek, aminek a tervei már rendelkezésre állnak. Elmondta továbbá, hogy az Úrhidai út felújítására is remélhetőleg hamarosan sor kerül, akárcsak a Móri út felújításának következő ütemére vagy a Pozsonyi út felújítására. Beszélt arról, hogy a Balatoni úti felüljáró felújításával is hamarosan foglalkozni kell majd.
A fehérvári közösségi közlekedéssel kapcsolatban elhangzott, hogy az idei évben újabb 100-120 ezer kocsikilométerrel növelik tovább a városi hálózatot, és újabb átkötő szakaszokkal segítik az átszállásmentességet, illetve növelik a fontosabb csomópontok elérését a különböző városrészekből, továbbá várható, hogy újabb elektromos buszok is érkezhetnek Fehérvárra.
Szó volt a városi forgalom és az önvezetés kapcsolatáról, az autonóm járművek közlekedésbiztonságra gyakorolt hatásáról, a közlekedésbiztonság hajmeresztő eseteiről, a budapesti déli körvasút és összekötő vasúti hídról, a vasúti átjárók közlekedésbiztonságáról és Székesfehérvári aktuális közutas fejlesztéseiről is.
Nagy Zsolt, a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője prezentációjában bemutatta a Bakony utcai átkötőút és a Móri út következő szakaszának terveit is.
A Saára Gyula program 2025. tavaszán induló fejlesztései Székesfehérváron:
Széchenyi – Horvát István kereszteződésben új sáv nyitása a Hosszúsétatérig
Krasznai és Udvardi utca felújítása
Gáz utca garázssor útfelújítás II. ütem folyamatban van
Szeder utca parkolóépítés folyamatban van
Iszkai úton buszperonok és gyalogos-átkelőhely kiépítése
Úrhidai úton Oravicai utcánál gyalogos-átkelőhely kiépítése
Farkasvermi úton a Pityer utcánál gyalogos-átkelőhely kiépítése
Zámoly utcán a Fecskeparti útnál gyalogos-átkelőhely kiépítése
Széna tér Kiss&Go sáv kiépítése
Zichy liget járdafelújítás
Hübner – Kelemen Béla utca kereszteződés körforgalom kiépítése
Nagyszombati út első ütem Prónai utca kiépítése
Palánkai utca felújítása
Koronázó tér felújítása
Városháza díszudvarának felújítása
Sóstó Ipari Parkban járdaépítés