Ma Aurél névnap van.
2025. 10. 05., vasárnap
Székesfehérvár most: 10°C, borús égbolt

A Magyar Királyok és Székesfehérvár – kötetbemutató

Bemutatták a Magyar Királyok és Székesfehérvár című sorozat első kötetét a fehérvári Püspöki Palotában. A Mátyás király és a fehérvári reneszánsz könyvvel elindult sorozat szeretné felidézni az egykori koronázó város történelmi jelentőségét, kisugárzását és szépségét. Dr. Török József egyetemi tanár, egyháztörténész hiánypótlónak nevezte a kiadványt, amelynek külön erénye, hogy bárki számára könnyen érthető és olvasmányos ugyanakkor a történettudomány és kutatás szempontjából jelentős újdonságokat hordoz, teljesebb képet ad Mátyás király életéről.

A kötetbemutatón Spányi Antal megyés püspök kiemelte: Székesfehérvár kiváltságos város volt, az ország szakrális központja. A fehérvári püspökség ebből kiindulva állt a kezdeményezés mögé és tárja a nagyközönség elé a történelem során gondosan megőrzött egyházi kulturális javait. A tanulmánykötet a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum gondozásában a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat támogatásával 2008 októberében, a székesfehérvári Püspöki Palotában tartott tudományos konferencia előadásai alapján készült. A könyv megjelenését a Székesfehérvári Egyházmegye, és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.