Az előzetes híradásokkal ellentétben mégis megnyithat szerdán az Iparcikk Piac a Palotavárosban. A Városi Piacon szintén várják a vásárlókat a megszokott rend szerint.
A koronavírus-járvány elleni hatékony védekezés érdekében számos kereskedelmi egységnek és szolgáltatónak kellett bezárnia átmenetileg március 22-ig. Ugyanakkor a vonatkozó, részletes kormányrendelet lehetővé teszi, hogy bizonyos árusítóhelyek a megszokott rend szerint működjenek.
Ennek értelmében – az előzetes, a pontos jogszabály megjelenése előtti híradásokkal ellentétben – március 10-től, szerdától a megszokott rend szerint fogadják a vásárlókat a palotavárosi Iparcikk Piacon. Ugyanez érvényes a Városi Piacra is az Alba Plazában, az itt lévő összes kereskedő – beleértve a virágárusokat is – nyitva tarthat szintén szerdától. Változatlanul fenntartják azt az ajánlást, hogy 12 és 13 óra között csak a 65 év felettiek menjenek vásárolni a Városi Piacra. A védőmaszk használata mindenhol kötelező!
A vasárnapi bolhapiacot azonban nem tartják meg március 22-ig.