Több mint 400 diák futott csütörtökön délután a Palotavárosi tavaknál, amely hagyományos helyszíne a városi Mezei Futás Diákolimpia döntőjének. Egyéniben, valamint az egyéni eredmények alapján csapatversenyben az 1-3. helyezettek részesültek díjazásban, és ők képviselik majd a várost a megyei döntőben is.
A Mezei Futás Diákolimpia városi döntőjére idén minden iskolából érkeztek diákok a harmadik osztálytól kezdve egészen nyolcadikig. Sokan jöttek el biztatni a fiatalokat, így szülők, barátok, osztálytársak gyülekeztek a futópálya körül. A Mezei Futás Diákolimpia városi döntőjét a hagyományoknak megfelelően a Hunyadi DSE szervezi, Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával. Magony Tamás, a Polgármesteri Hivatal Szervezési Irodájának sportmunkatársa elmondta, hogy a lányok és a fiúk egyaránt három korcsoportban (3-4. osztályos; 5-6. osztályos; 7-8. osztályos) mérték össze gyorsaságukat. A korcsoportoknak megfelelően a lányoknak a 800 méteres körökből kettőt, illetve hármat, a fiúknak pedig kettőször, háromszor, illetve négyszer 800 métert kellett teljesíteni.
Magony Tamás szólt arról is, hogy a legjobbak a megyei döntőbe, onnan pedig a Diákolimpia országos döntőjébe juthatnak. A Mezei Futás Diákolimpián atlétikai egyesületben igazolt versenyzők is indulhattak, és több precedens is volt arra, hogy nem igazolt versenyző, illetve nem atléta, hanem triatlonos vagy öttusás nyerte meg a küzdelmet.
A versenyt Viza Attila palotavárosi önkormányzati képviselő nyitotta meg, aki köszönetet mondott Magony Tamásnak, a Polgármesteri Hivatal Szervezési Irodája sportmunkatársának és Őze Tibornak, a versenyt szervező Hunyadi DSE alapítójának. A képviselő örömét fejezte ki, hogy a rendezvény lehetőséget ad a fehérvári iskolák diákjainak, hogy összemérjék tudásukat és a legjobbak megmutathassák tehetségüket megyei és országos szinten is.