A Pogánytáncot és Csehov két komédiáját nézhetjük meg a V54 Színház és Kultúrtérben

Júliusban két előadással is várja az érdeklődőket a V54 Színház és Kultúrtér. A Prospero Színkör a Pogánytánc című darabot, az Örökség Csoport pedig Csehov két egyfelvonásos komédiáját viszi színre.

Micskó Zoltán rendezésében, Kolonics Ildikó koreográfiájával viszi színre július 11-én a Prospero Színkör a Pogánytánc című előadást. Brian Friel darabja egy eldugott kis írországi faluban játszódik a 20. század harmincas éveiben. Öt férj nélkül maradt nővér, egy kissé koravén, hétéves kisfiú, egy hitehagyott pap és egy időnként felbukkanó, kedves csirkefogó a szereplők. Ez egy történet a tökéletlen emberi létezésről: a családról vagy annak hiányáról, a szeretetvágyról, arról, hogy az idők megváltoznak és a történelem miként söpör át rajtunk. Emlékül anyáinknak, nagyanyáinknak és mindazoknak, akik összekapaszkodva mindenen át, a boldogulást keresve megélik az élet minden szépségét és tragédiáját.
Az Örökség Csoport pedig július 12-én adja elő a nagy emberismerő, Anton Pavlovics Csehov két egyfelvonásos komédiáját: az érdeklődők a Medve és a Leánykérés című darabon keresztül boncolgathatják a férfi-nő kapcsolat (háború?) örök kérdéseit.
A színészek és a szervezők mindenkit szeretettel várnak a 19 órakor kezdődő előadásokra, amelyekre jegyek a V54 honlapján vásárolhatóak.

Fehérvári Hírek