Koltay Gábor Sacra Corona című történelmi játékfilmjét vetítik a KÖFÉM Művelődési Házban augusztus 17-én 18.00 órától az államalapítás ünnepének tiszteletére. A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött, továbbá a vetítés előtti feladatokra az iskolai közösségi szolgálat keretében is jelentkezhetnek a fiatalok.
A magyar millennium alkalmából 2001-ben forgatott történelmi játékfilm Szent László király korát és a Szent Korona kialakulásának történelmi időszakát mutatja be. Az alkotás Nemeskürty István irodalomtörténész forgatókönyve alapján készült, de fiktív eseményeket is tartalmaz. A harci jelenetek alapjául a Rettenthetetlen és a Gladiátor című amerikai filmek világa szolgált.
Augusztus 17-én, kedden az idén 20 éves filmet vetítik majd az államalapítás ünnepének tiszteletére a KÖFÉM Művelődési Házban. A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni a 06 22 531 610 telefonszámon, az info@kofemmuvhaz.hu címen, vagy személyesen a művelődési házban lehet. Az iskolai közösségi szolgálat keretében várják a 16. életévüket betöltött diákokat, akiktől vetítés előtti feladatokat (vendégfogadás, ruhatár, ültetés) és a film megtekintését kérik.
A program kísérőrendezvénye a Kenyér körül a világ című installáció lesz, amelyet az új kenyér ünnepére emlékezve nyitnak meg a vetítés előtt, 17.00-tól.