Ma Malvin névnap van.
2025. 10. 01., szerda
Székesfehérvár most: 9°C, borús égbolt

A soron kívüli közgyűlésen történt…

Intézményi pályázatok, illetve szervezeti átalakítások menetrendje indokolta azt, hogy május 13-ára soron kívüli közgyűlést tartott a Fejér Megyei Önkormányzat. Csathó Barna kommunikációs vezetőtől megtudtuk, hogy az előterjesztések közt három napirendi pont szerepelt, ezek mindegyikét jóváhagyólag fogadta el a testület. Az első a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja által biztosított gyermekvédelmi szakellátás pályázati úton történő fejlesztésére vonatkozott.

A második javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnáziuma (Mór), a Tancsics-Mihaly-Gymnasium des Komitates Fejér, a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére létrejött, Pénziránytű Alapítvány által meghirdetett, a középiskolai diákok pénzügyi kultúrája fejlesztésének támogatására kiírt, a „Pénz és tőkepiaci ismeretek oktatását támogató program (röviden: POP)” bevezetéséhez történő pályázati részvételére. A harmadik javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat Vajda János Gimnáziuma és Szakközépiskolája alapító okiratának módosítására, illetve ezzel összefüggésben együttműködési megállapodás megkötésére vonatkozott a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvánnyal. A testület a határozati javaslatokat fogadta el.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.