Újra közönség előtt rendezték a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj versenyét Székesfehérváron, a sportok királynőjének hazai és nemzetközi sztárjai pedig tettek róla, hogy az időjárás mellett a hangulat is forró legyen a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban. A versenyzők egyéni legjobbjaik mellett sorra döntötték meg az idei legjobb eredményeket, a pályacsúcsokat és az országos csúcsokat. A viadal végén tizenegyedik alkalommal adták át a Dr. Spiriev Bojidar trófeát.
Napok óta a World Athletics Continental Tour Gold versenysorozatba tartozó 11. Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjtól hangos a hazai és nemzetközi sportsajtó, ugyanis a székesfehérvári viadalon felvonultak a világ elitjébe tartozó atléták, akik ízelítőt is adtak abból, hogy mit várhat a közönség a hamarosan kezdődő tokiói olimpián. A viadal megnyitóján Mészáros Attila alpolgármester és Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke köszöntötték a világ elitjébe tartozó atlétákat Székesfehérváron, és kívántak számukra jó versenyt, a közönségnek pedig semmivel össze nem hasonlítható sportélményt. A tizenegy éves múltra visszatekintő verseny második napja Bogdán Annabella gerelyhajító kísérletével kezdődött. Ezután a hölgyek sorra döntötték meg a pályarekordot – ez végül 62.73 méterben állt meg, amit a litván Liveta Jasiunaite állított fel. A szám magyar indulói közül Szilágyi Réka 57.55 méterrel negyedik, Kövér Fanni hatodik, Moravcsik Angéla nyolcadik, míg Bogdán Annabella kilencedik helyen zártak. A legenda pedig valóban folytatódott tegnap: kiemelkedő sporteredményekkel kápráztatták el a közönséget az atléták! Nagy versenyt hozott például a férfi hármasugrás, ahol a világ idei legjobbját és egyben a versenyrekordot is többször megdöntötte az egymással versengő portugál Pedro Pichardo és a Burkina Faso-i Hugues Fabrice Zango, akik közül 17.82 méteres ugrásával a portugál került ki győztesként. Női 100 méteren a jamaikai Elaine Thompson-Herah 10.71-gyel legyőzte a kétszeres olimpiai és kilencszeres világbajnok Shelly-Ann Fraser-Pryce-t. Ugyanezen a távon a férfiaknál Akani Simbine is új versenycsúcsot és élete legjobbját futotta meg 9.84-gyel, ezzel jócskán maga mögé utasítva a közönségkedvenc, olimpiai és világbajnok Justin Gatlint is, aki csak hatodik lett. Szépen szerepeltek a magyar hölgyek: Nguyen Anasztázia 6.53 méterrel negyedik lett távolugrásban, őt Lesti Diana 6.5 méterrel követte, 100 méter gáton pedig Kozák Luca 12.85-tel hetedik helyen végzett. Eredményével – a tavalyi évhez hasonlóan – ismét ő vehette át Székesfehérvár városának díját, amelyet a legjobb teljesítményt nyújtó magyar női és férfi versenyző kap minden évben. 52.81-gyel versenycsúcsot futott a holland Femke Bol is 400 gáton; pedig, vagy éppen azért, mert az utolsó métereken komolyan kellett védekeznie, hiszen az amerikai Little (52.85) és a jamaikai Russel (53.68) megszorongatta. Szücs Valdó, a 19 fős olimpiára utazó magyar atléták csapatának tagja, a 110 méteres gátfutás után azt mondta a mai viadalról: „Nem volt rossz verseny, azonban az ötödik vagy hatodik gát környékén elment a sebességem, mert kicsit magasabban ugrottam. Mindenesetre magamra fókuszáltam, jó hangulatban versenyeztem. Örülök neki, hogy én képviselhetem hazánkat az olimpián, bár nagyon sajnálom, hogy Baji Balázsnak nem sikerült. Ebben az egy évben jobb lettem, és ezt Tokióban is igyekszem majd megmutatni.” A magyar versenyző 13.47-tel a versenyszám második futamában ötödikként végzett. Megdőlt még a versenycsúcs női 200 méteren és 3000 méter síkfutásban is, a viadal idei zárószámában, a 400 méteres síkfutásban pedig idei legjobbjával a bahamai Steven Gardiner nyert 44.47-tel amerikai ellenfelei előtt. A nyertesek a díjátadó után, amelyen dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól, Gyulai Miklóstól, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökétől, Mészáros Attila alpolgármestertől és Deutsch Pétertől, a szervezőbizottság elnökétől vehették át trófeáikat, egy közös dobogón ünnepelhették győzelmüket. Az idei évben a Dr. Spiriev Bojidar díjat – a Gyulai Memorial történetében először – női versenyző vehette át: a magyar szakember által kidolgozott pontszámítási táblázat alapján a 100 méteren új versenycsúcsot futó jamaikai Elaine Thompson-Herah lett a legeredményesebb atléta. Ha mindez nem lenne elég, a viadal szervezői az esemény végén még egy örömhírt közöltek: a versenyzők által elért 93418 pont alapján a Gyulai István Memorial 2021 eddigi legeredményesebb versenye lett!