Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Az ENSZ 47. közgyűlése március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánította. Fejér megyében a víz értékét, vé-delmét közügynek tartó szervezetek – már 1995 óta – közösen, együttműködve igyekeznek felhívni a figyelmet a víz életünkben betöltött szerepére, a környezetvédelmi és a közegészségügyi szempontok fontosságára. A szervezőket ebben az évben is ezek a szándékok vezérelték, amikor összeállították a programokat.
Az ENSZ március 22-ét a Víz világnapjává nyilvánította. Jelenleg a Föld 1,2 milliárd lakója nem jut egész-séges és elegendő ivóvízhez, 2025-ben pedig már az emberiség kétharmadát fenyegeti majd ez a veszély, miközben a fejlett világ pazarlóan bánik az ivóvízkészletekkel. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO becslése szerint a fejlődő országokban valamennyi betegség 80 százaléka és évente 25 millió idő előtti halál a szennyezett vízre vezethető vissza. A figyelemfelhívás céljából több programmal várják a Víz Világnapja alkalmából az érdeklődőket. 1. Megyei víz világnapi gyermekrajz- és irodalmi pályázat.Az ünnepi díjkiosztó, és a kiállítás megnyitója Március 21. (péntek), Fejérvíz ZRt., nagyterem(Székesfehérvár, Királysor 3-15.)• Kiállítás megnyitója, köszöntő: 1000 óra,a kiállítást megnyitja: Kis István vezérigazgató FEJÉRVÍZ• A pályázatok díjainak kiosztása 1015 óra,a díjakat a kiíró szervezetek vezetői adják át.(A pályázati kiírások a www.fejerviz.hu, illetve a www.kdtvizig.hu honlapon találhatók. A rendezvényen a nyertes iskolák diákjai, tanárai vesznek részt)Szervező: Zsebők Lajos (FEJÉRVÍZ ZRT.) 2. A Magyar Hidrológiai Társaság víz világnapi előadói ülése Március 21. (péntek) 1300 óra, Fejérvíz ZRt. nagyterem(Székesfehérvár, Királysor 3-15.)• Víznapi köszöntőt mond dr. Csonki István az MHT Közép-dunántúli Szervezetének elnöke• VÍZI ERŐMŰ A SIÓN? – ünnepi előadás a Víz Világnapja idei „víz és energia” jelmondatához kapcso-lódóan• előadó: Zsolt András, ügyvezető igazgató, Blue Stream Kft.Szervező: Kovács Vera MHT titkár (KÖDU-VÍZIG) 3. Verses-mesés délután a könyvtárban A víz világnapi irodalmi pályázat legjobbjainak előadása a Széna Téri Könyvtárbanáprilis 2. szerda 1600 óraSzervező: Széna Téri Könyvtár, FEJÉRVÍZ ZRT., KDT-VÍZIG,4. Megyei víz világnapi vetélkedő 7. és 8. osztályos korú tanulóknak Székesfehérvár, Felsővárosi Általános IskolaMárcius. 20. csütörtök 1400 óraKiírás: iskoláknak e-mail-benSzervező: Kiss Angelika tanár5. Megyei víz világnapi vetélkedő 5. osztályos korú tanulóknak Székesfehérvár, Béke Téri Kodály Zoltán Általános IskolaÁprilis 5. (szombat) 900 óra,Kiírás : iskoláknak postázvaSzervező: Czirbus Istvánné tanár,6. Székesfehérvári önkormányzati óvodák rajzpályázata Ovis víz világnapi rendezvény: március 21-én 1000 órakor a Vörösmarty Művelődési Házban.A rajpályázat kiállításának megnyitója: március 21- én 1600 órakor az Árpád Úti ÓvodábanSzervező: Neubauer Jánosné óvodaigazgató és Zsoldos Andrea KÖDU Vízig7. Középiskolai és általános iskolai előadások a vízről, a környezet védelméről Az előzetes igények alapján, a rendező szervezetek szakemberei előre egyeztetett időpontban keresik fel a megye iskoláit.Március 18- március 31. közötti időszak(jelentkezés március 14-ig FEJÉRVÍZ ZRT, tel.: 22/535-800 Katonáné L. Mária, Zsoldos Andrea KÖDUKÖVIZIG 20/57983738. „Nyitott kapuk” Az iskolák előzetes jelzései alapján csoportos látogatások.március 17- március 31. között,a FEJÉRVÍZ ZRt. vízmű, ill. szennyvíztisztító-telepeinjelentkezés március 14-ig, tel.: 22/535-800, Katonáné L. Mária• a KÖDU Vízügyi Igazgatóság Regionális Laboratóriumában és a KDT Környezetvédelmi, Természetvé-delmi és Vízügyi Felügyelőség Mérőállomásánjelentkezés március 14-ig, tel.: (20) 579-8373 Zsoldos Andrea KÖDU VIZIG A megyei rendezvénysorozat szervezői:Magyar Hidrológiai Társaság Közép – dunántúli SzervezeteSzékesfehérvár Megyei Jogú Város ÖnkormányzataKözép – dunántúli Vízügyi IgazgatóságKözép – dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi FelügyelőségFejér Megyei Kormányhivatal, Népegészségügyi Szakigazgatási SzervDepónia Kft.Gaja Környezetvédő Egyesület, SzékesfehérvárVörösmarty Mihály Könyvtár, Széna téri Tagkönyvtára SzékesfehérvárFelsővárosi Általános Iskola, SzékesfehérvárBéke Téri Kodály Zoltán Általános Iskola, SzékesfehérvárÁrpád Úti Óvoda, SzékesfehérvárFEJÉRVÍZ ZRt.