Ma Aurél névnap van.
2025. 10. 05., vasárnap
Székesfehérvár most: 13°C, enyhe eső

„Ad hoc” eszmecsere – „pontos” kérdésekről

A Magyar Röplabda Szövetség Kommunikációs Igazgatója (Topor Csaba) és a MÁV Előre SC képviseletője (Káldor Márk) tegnap délután szűk egy órában zajló fontos, technikai- és „sajtó-stratégiai” kérdésekről társalgott Budapesten, a Sport Házában.

„Első körben ötletelés történt a Szövetség internetes portálrendszerének fejlesztési terveire vonatkozóan, amely által év végéig az összes Klubbal, illetve remélhetőleg mindegyik szervezettel egyszerűbbé, gyorsabbá, dinamikusabbá válhat a kapcsolattartás, információáramlás.” – nyilatkozta honlapunknak Káldor Márk – „Itt sok „egymásba nyíló”, közös eredetű és elgondolású felvetés hangzott el, s az együttgondolkodás jellemezte a megszólalásokat.” A megbeszélés során Topor Csaba biztosította az együttest a rendszeres sajtómegjelenést illetően. A felek ismét kitértek a közös, már-már „szent háborúnak” is nevezhető közmegállapodásra, amely – mindkettejük szerint – a hírközlés szakadásmentes előmozdításának jegyében, annak érdekében kell, hogy történjen. Káldor Márk elmondása szerint a Szövetség jelenlegi és leendő szándékai e téren immár tökéletes bőkezűségről látszanak tanúskodni, csupán türelmet és megértést kértek minden érintettől, amíg (ez év végére) „beáll a rendszer”. A találkozón ismertetve lett az új „Vollé!”, a Facebook-os MRSZ mellékcsatorna is. Ezen kívül bemutatták a jelenleg üzemelő MÁV Előre média/kontaktsávot, amely jelenleg, és később is szorosan együtt kíván működni a Fehérvári Hírek, a MRSZ, a Nemzeti Sport, a Fejér Megyei Hírlap, a Fehérvár Sport és a MaximumSport oldalaival és több más sajtóorgánummal, azaz; mind több, mind különfélébb médium bevonásának lehetőségeivel számolna, majd a későbbiek során jelenlegi, fejlesztés alatt álló komplex szolgáltatási rendszerét (a multimédia és az interaktivitás jegyében) egybeolvasztva erősítené a MRSZ jövendő, átfogó, közös megfontolásokon nyugvó moduljaival. Szóba kerültek az ifjúságszervezést, az utánpótlás felvirágoztatását érintő regionális, megyei, önkormányzati támogatottságot igénylő és kérő ütemtervek megvalósíthatóságának kérdései, amelyek megválaszolására mind a Klubok (székhelyeiken), mind pedig a MRSZ „kösszpontosítással” igyekszik majd a lehető legteljesebb és legnagyobb mértékben hangsúlyt fektetni, már a közeljövőben. A találkozó igazi „ünnepélyességgel” zárult. A Szövetség kinyilvánította köszönetét és örömét, hogy a SC fogadta az invitálást és hozzájárult az „eljövendők” terveihez, Topor Csaba pedig egy MÁV Előre kulcstartóval gazdagodott, amelyet azonnal fel is fűzött a többi mellé. Következő röplabdameccs: Székesfehérvár, 2010.10.30.szombat 18 óra: MÁV Előre Pro Patria Electronics – Vasas (Helyszín: Jáky József Középiskola)

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.