Ma István, János névnap van.
2025. 12. 26., péntek
Székesfehérvár most: 3°C, borús égbolt

Advent első gyertyája és a Városház tér új díszvilágítása hozta el a várakozás fényét

Ötszáz gyermek varázslatos éneke zengte be vasárnap este a Városház teret, ahol Spányi Antal megyéspüspök dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel közösen gyújtotta meg a várakozás első gyertyáját, majd felkapcsolták a város karácsonyfája, illetve a tér új, ünnepi díszvilágítását.

Szó szerint egy tűt sem lehetett volna leejteni a Városház téren vasárnap este: a gyülekezők izgatottan várták, hogy kinyíljon az adventi kalendáriumnak „öltözött” Városháza első ablaka, ahol Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója olvasta fel Fekete István Roráte című novelláját. A Városháza ablakai közül ezen a vasárnapon csak egyetlen, a december 1-jét jelképező ablak pompázott színesben, de ahogy minden nap kinyílik mostantól egy-egy új ablak karácsonyhoz közeledve, úgy öltözik majd színesbe a hatalmas adventi naptár. A város adventi színpadán Spányi Antal megyéspüspök és dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a székesfehérváriakat. „Ránk köszöntött a várakozás, a készület ideje. Várakozunk, hogy jöjjön el az a csodálatos szenteste, amikor az otthonokban a karácsonyfák fényei felgyulladnak, s amikor a szívekben a szeretet fénye világít. Várjuk, hogy úgy jussunk el karácsony szent ünnepéhez, hogy megtisztultunk lelkileg, a bűnbánattal megújítottuk a szeretetünket, s oda fogunk figyelni egymásra, még több jót foguk tenni egymásért.” – osztotta meg ünnepi gondolatatait Spányi Antal megyéspüspök. Hozzátette: „Valamikor az ember így, békében élte az életét, ez volt a paradicsomi állapot, amit az önzés, a bűn tönkretett. Jézus azért jött el közénk, hogy elvegye a mi bűneinket és új életet ajándékozzon nekünk.” – mondta a megyéspüspök, aki Mária közbenjáró segítségét kérte, hogy ezt a békét megvalósítsuk és meg is őrizzük. Az Angyali üdvözlet közös elimádkozása után dr. Cser-Palkovics András polgármester szólt az adventre készülőkhöz. Elsőként megköszönte annak a sok-sok embernek a több hete tartó munkáját, akik a várost ünnepivé varázsolták, majd a Kisangyalok kórusának, hogy zenével, énekkel segítenek ráhangolódni erre a gyönyörű ünnepre. „Ez a sok szépség akkor fontos igazán, ha a szívünket és a lelkünket is megszólítja! A következő néhány hét csodálatos lehetőség arra, hogy egymásra is jobban figyeljünk, s egyúttal arra kérem Önöket, hogy ne átrohanjunk ezeken a heteken, hanem éljük meg minden pillanatát, mert az év egyik legszebb időszaka ez!” – tette hozzá Székesfehérvár polgármestere. A várakozás első gyertyáját a megyéspüspök és a város polgármestere közösen gyújtotta meg, majd felcsendült a Kisangyalok kórusának varázslatos éneke. Az összevont kórus karnagya Polgár Zoltánné, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanára volt, a dalokat Cserta Balázs hangszerelte. A szívet-lelket melengető dallamok után – hangos és izgatott visszaszámlálást követően – a látássérült Lengyel Zsófia esélyegyenlőségi referens és dr. Cser-Palkovics András kapcsolta fel a város karácsonyfájának fényeit, valamint a Városház teret betöltő új diszvilágítást. Advent első vasárnapjának székesfehérvári eseményeit Malek Andrea és a Soulistic formáció karácsonyi koncertje zárta, akiknek a zenéje igazi ünnepi ráhangolódást ajándékozott a hallgatóságnak. A megkezdődött és karácsonyig tartó adventi rendezvényekről a https://fehervariprogram.hu oldalon frissülő információk érhetők el, aki pedig Székesfehérvártól távolabb tölti ezt az időszakot, az a város új webkameráján is (https://www.szekesfehervar.hu/webkamera) megnézheti az adventi belváros forgatagát.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.