Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 21., csütörtök
Székesfehérvár most: 24°C, kevés felhő

Akkor és most – Élő néphagyomány

Évtizedes gyűjtések, archív anyagok egy képernyőn a mai Magyar Állami Népi Együttes zseniális táncosaival – maga az élő néphagyomány. A Hagyományok Háza „Akkor és most” című sorozatában fiatal táncosok mutatják be a sok évtizeddel ezelőtti gyűjtések anyagait, kiválasztva kedvenc táncaikat, és ha a fehérváriak jól figyelnek, egy régi ismerősre is bukkanhatnak az előadók között.

Új videósorozatot indított a Magyar Állami Népi Együttessel közösen a Hagyományok Háza, amelyben a gyűjtéseket, évtizedes felvételeket, archív anyagokat mutatják be, amelyekből a táncművészek a mai napig rengeteget tanulnak. Azt pedig, hogy pontosan mennyit, mi sem példázza jobban, mint a videóban látható osztott képernyő: a táncosok a hajdani gyűjtéseken szereplőkkel egyidőben táncolják el a felvett figurákat, kedvenc táncaikat. Így válik élővé a néphagyomány. Az „Akkor és most” sorozatot követők egy régi, kedves ismerőst is felfedezhetnek: Szabó Zsombor, a FolkManuSHOWk formációból is jól ismert fehérvári tehetség most már az Magyar Állami Népi Együttes tánckarát erősíti. A Zsombor által bemutatott videóban egy igazán virtuóz györgyfalvi legényest láthatnak a nézők! A videó ITT nézhető meg.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.