Ma Eszter névnap van.
2026. 05. 24., vasárnap
Székesfehérvár most: 28°C, szórványos felhőzet

Alba Mária örökség bolt a Koronázó téren

2015. év Földanya hava 8. napján, azaz szeptember 8-án, Kisasszony napján 16 órakor nyitja meg a Fejér Szövetség közéleti, közművelődési és képviseleti irodáját és az Alba Mária örökség boltot a Koronázó tér 4. számú épületének I. emeletén, a Gyümölcsoltó Boldogasszony napján felavatott – helyreállított – és felszentelt „Felajánlás” dombormű alatti teremben.

A megnyitó keretébentartja meg sajtótájékoztatóját a Szövetség az Alba Mária Boltban,melynek keretében mutatja be az Országzászló térre vonatkozó városképi elképzeléseit (terveit)és nyújtja át ajándékát Patrubány Miklósnak, az MVSZ elnökének (távollétében képviselőjének), Bíró Csaba, Vacsi László és Csurgó Lajos mesterembereknek a szövetség ajándékát a Fejér Szövetség céljainak töretlen, költséget és fáradságot nem kímélő támogatásáért és Fehérvár Nagyboldogasszony Napi Kegyeleti Zarándoklata és Szertartása létrejöttében, s annak műtárgyaként a „Zarándokok Országalmája” megalkotásában történt közreműködésükért,mely Országalmát a résztvevők a kiállítás keretében újra megtekinthetnek.A megnyitón minden résztvevő szabadon választhat egyet-egyet a – Fehérvár Második Nagyboldogasszony Napi Kegyeleti Zarándoklata kellékeként készíttetett – kitűzők négy változatából.
A megnyitó résztvevőit egyúttal szeretettel várják – a sajtótájékoztató után a szomszédos teremben előkészített – kiállításra, állófogadásra és kötetlen beszélgetésre.



Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.