Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 20°C, borús égbolt

Alba Regia Feszt – a jazz legyen veled!

A megújult Bartók Béla téren a jazzé lesz a főszerep Székesfehérváron augusztus 9-11-e között. Az Alba Regia Feszt szabadtéri színpadán hazánk legnevesebb jazz, funk-soul és egyéb fúziós stílusokat képviselő előadói adnak koncertet. A három nap során tíz zenekar lép fel, köztük helyi és Fehérvárról elszármazott művészek is.

Négy év után ismét a Bartók Béla téren felállított színpadon adnak koncertet hazánk legnevesebb jazz, funk-soul és egyéb fúziós stílusokat képviselő előadói. Az Alba Regia Feszt programját beharangozó sajtótájékoztatón Lehrner Zsolt alpolgármester örömét fejezte ki, hogy a megújult, megszépült teret egy ilyen nagymúltú rendezvénnyel veszi ismét birtokba az igényes zenét szerető közösség. Az Alba Regia Feszten három napon keresztül idén sem lesz megállás, ígérik a szervezők. A tekintélyes múltra visszatekintő jazzfesztivál most sem hagyja cserben a hazai zenészeket és zenekedvelőket. Folytatódik az 1967-ben elindított kultúrmisszió, melynek célja, hogy az igényes, mégis befogadható muzsikát az utca emberével is megszerettessék – hangsúlyozta Vörös Tamás a jövő heti eseményt beharangozó sajtótájékoztatón. A Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola művészeti igazgatója kiemelte, a sztárzenészek felvonultatása mellett a fesztivál küldetése, hogy fellépési lehetőséget adjon a fiatal tehetségek számára. A fellépők neve és a zenei minőség bevonzza az igényes zene kedvelőit – mondta Mits Gergely, a Kodolányi János Egyetem modern zenei tanszékének vezetője. A főszervező a három nap programját is ismertette: hétfőn a Fehérvár Big Band, a Vörös Janka New X-Series, valamint a Mörk feat. Borbély Mihály és Ferenczy György koncertje vár minket. Kedden pedig a Bágyi Balázs New Quartet, a Jambalaya és a Vörös Tamás Project. Folytatva a sort a záró napon, szerdán is igazi nagyágyúk a Vibraton Quartet, a Budapest Ragtime Band, Pátkai Rozina, valamit Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt adnak koncertet. Idén az átállások alatt a Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszékének legtehetségesebb hallgatói utcazenélnek, hogy a járókelők egy pillanatig se maradjanak zenei táplálék nélkül. Az ingyenesen látogatható Alba Regia Feszt részletes programja honlapjukon megtalálható: https://www.albaregiafeszt.hu/fellepok/

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.