Ma Júlia névnap van.
2026. 05. 22., péntek
Székesfehérvár most: 23°C, erős felhőzet

Alba: tesztgyőzelem Zalában

Miután a koronavírus-járvány okán eddig egyetlen meccset tudott lejátszani a férfi kosárlabda NB I-ben az Alba, nem csoda, hogy a válogatott Eb-selejtezői okán keletkezett két hetes üresjáratot kihasználva a szintén egy bajnoki találkozón pályára lépett ZTE ellen edzőmeccsen tesztelte felkészültségét.

A zalai találkozón nem lehetett ott a válogatottal tréningező Vojvoda (igaz, ő jelenleg nincs a nemzeti csapattal, mert fertőzés-gyanús) és Lukács, valamint a válogatott pályaedzőjeként is tevékenykedő tréner, Forray Gábor sem, ám távollétükben, több utánpótláskorú játékossal is simán, 81-59-re nyert a fehérvári alakulat. A legtöbb pontot két légiós, Davis (26) és Ahmad (16) szerezte, de az volt leginkább örömteli, hogy az „első bálos” ifjoncok, Kass, Körmöczi és Balsay is szépen helytállt, sőt, utóbbi 5 pontot is jegyezhetett. Az Alba – hacsak a Covid-19 újra közbe nem szól – december 4-én a DEAC otthonában folytatja szereplését a honi pontvadászatban.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.