Ma Júlia névnap van.
2026. 05. 22., péntek
Székesfehérvár most: 15°C, tiszta égbolt

AV19: 1 gól most kevés volt


Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Míg pénteken a rendes játékidőben és a hosszabbításban mindössze egy gólt ütve is sikerült -végül szétlövésben- nyernie a Fehérvár AV19 -nek a Villach ellen, addig vasárnap este az egyetlen találat csak a szoros vereségre volt elég a HC Orli Znojmo otthonában.

A csehek 0-1 -ről fordítottak és győztek 2-1 -re, így már ők sem pont nélküliek és jobb gólarányukkal meg is előzték az EBEL felsőházi tabelláján a Volánt. A Salzburg és a Linz annyira meglépett már, hogy gyakorlatilag csak a 3.-6. helyekért folyhat csata a hátralévő 7 fordulóban a 3-3 pontos Capitals és Villach, valamint a 2-2 egységgel rendelkező AV19 és Znojmo között.A csehországi kirándulást igen nagy elánnal kezdték a házigazdák, akik két 3-2 -es vereség után nagyon nyerni akartak, ám hiába a 17-8 -as kapuralövési arány a javukra, az első harmadban nem tudták bevenni Rajna Miklós ketrecét. Aztán ahogyan lenni szokott, a kevesebbet próbálkozó csapat szerezte meg a vezetést. A második játékrész elején egy emberelőnyös szituációt kihasználva Marino talált be Holt kapujába. Erre viszonylag gyorsan válaszoltak az Orli játékosai Nemcik góljával, majd újabb 3 perc elteltével már vezettek is Sedivy találatával. Ennek ellenére a középső 20 perc inkább a vendégeké volt, amit mutat a 16-9 -es kapuralövési statisztika a javukra. Mondja valaki, hogy nem érdekes játék a hoki!A harmadik harmadban is az volt, de ez a periódus már gólt nem hozott csak kiállításokat, feszülstéget, s újabb kimaradt fehérvári lehetőségeket. A végén a kapust lehozva kettős előnyben sem ment az egyenlítés, így pont nélkül maradtak Rob Pallin fiai, akik kedden hazai pályán 19:15 -kor a bombaformában lévő Linz ellen javíthatnak. Ehhez azonban a kapu előtt sokkal koncentráltabbnak kell lenni, mert a legutóbbi két meccsen összehozott 1-1 gól édeskevés az üdvösséghez, ha ez maradna a továbbiakban is. Persze éppen azért szép és népszerű játék ez, mert előfordulhat az is, hogy éppen a szárnyaló osztrákok ellen vágnak egy ötöst Sarauerék.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.