Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 21., csütörtök
Székesfehérvár most: 23°C, tiszta égbolt

Az elhízás több áldozatot szed, mint a dohányzás

Az elhízás már több halálos áldozatot követel Angliában és Skóciában, mint a dohányzás – állapította meg egy brit tanulmány, amelyről a BBC News számolt be.

. A tanulmányhoz a Glasgow-i Egyetem kutatói 200 ezer felnőtt egészségügyi adatait használták fel. Az elemzés megállapította, hogy 2003 és 2017 között a dohányzás miatt bekövetkezett halálozás aránya 23,1 százalékról 19,4 százalékra esett vissza.
Ugyanezen időszak alatt viszont az elhízottsághoz köthető halálozás aránya 17,9 százalékról 23,1 százalékra nőtt. Skóciában 2006. március 26-án vezették be a nyilvános helyeken való dohányzás tilalmát. Ezt követte az a tilalom, amely a gyermeket szállító autóban tiltotta meg a rágyújtást, majd a börtönökben is betiltották a dohányzást. Az intézkedéseknek köszönhetően csökkentek a dohányzással kapcsolatos egészségi problémák. A BMC Public Health folyóiratban publikált tanulmány egyik szerzője, Jill Pell emlékeztetett arra, hogy “a dohányzás évtizedekig állt a közegészségügyi beavatkozások homlokterében, mivel az elkerülhető halálozások vezető okának számított”. “Ennek eredményeként az Egyesült Királyságban csökkent a dohányzás elterjedtsége. Ugyanakkor az elhízás gyakorisága nőtt ” – fűzte hozzá. A tudós magyarázata szerint az elhízottsághoz, a túl magas testtömegindexhez köthető halálozási arány növekedése az elhízás daganatos betegségekben, valamint szív- és érrendszeri megbetegedésekben játszott szerepének tulajdonítható. Az elhízás és a túlsúly a 2-es típusú cukorbetegség, a szívbetegségek és néhány ráktípus – köztük a mellrák és a vastagbélrák -, továbbá a stroke kialakulásának kockázatát növeli. A tanulmányban átlagosan 50 éves Angliában vagy Skóciában élő felnőttek egészségügyi felméréseit elemezték. A kutatók azt találták, hogy bár az elhízás valószínűleg több halált okoz az idősebb felnőtteknél, a dohányzás viszont a fiatalok halálozásában játszik nagyobb szerepet. A 16-44 évesek csoportjában a dohányzás 2,4 százalékkal vezetett nagyobb valószínűséggel halálozáshoz, mint az elhízás. A kutatók azt is megállapították, hogy a statisztikákban a nemek között is volt különbség. A 2017-es adatok szerint az elhízás és a testzsírfelesleg a férfiaknál mintegy 5,2 százalékkal több halált okozott, mint a dohányzás, a nőknél pedig 2,2 százalékkal több halálozáshoz vezetett az elhízás.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.