A Fejér Megyei Kábítószerügyi Fórum értékelte az elmúlt 4 év feladatait, teljesítését. Ennek során elhangzott, hogy az Új Nemzeti Drogstratégia pillérei a Megelőzés, közösségi beavatkozások, Kezelés, ellátás, ártalomcsökkentés, Kínálat csökkentés területén új kihívásokat jelent. A fórum résztvevői javaslatot terjesztettek elő a következő testület számára: úgy vélik, szükséges, hogy a térségi önkormányzatok közreműködői feladatként fogják át a prevenció, az egészségügy, a gyermek és ifjúságvédelem területén jelentkező feladatokat.
Ezen kívül fontosnak tartják az alábbiakat: – A térségi egészségügyi ellátás terjedjen ki a drogambulancia létrehozására és működtetésére – Könnyebb legyen a pályázati feltételek teljesítése – Emelkedjen új szintre a civil szervezetekkel és az egyházakkal való együttműködés. „De legfontosabbként a magyar családok állapotának javításában, megerősítésében, az oktatás-nevelés minőségének javításában látjuk a feladat megoldását.” – nyilatkozta honlapunknak Balsay István, Fejér Megyei Kábítószerügyi Fórum Elnöke.