Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 29., hétfő
Székesfehérvár most: 10°C, erős felhőzet

Az MSZP az emberek helyett a korrupció mellé állt

– A VII. kerületi Fidesz frakcióvezetője azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy a börtönben ülő Gál György választókerületében ebben a ciklusban már biztosan nem lehet időközi választást tartani. Vattamány Zsolt az előzményekről szólva elmondta, hogy az ingatlanpanamázás miatt rácsok mögé került SZDSZ-es politikus már egy éve nem vesz részt a képviselőtestület ülésein, mandátumának megszűnését ezért már decemberben meg kellett volna állapítani.

„Mivel a választások évében április 1-je után már nem lehet időközi választást kiírni.” – fejtette ki – „A voksolásról legkésőbb pénteken határoznia kellet volna a helyi választási bizottságnak.””A kerület szocialista vezetése azonban mindent elkövetett, hogy erre ne legyen lehetőség: a decemberi és januári rendes üléseket nem hívták össze, az ellenzék által kezdeményezett két rendkívüli ülés határozatképességét pedig elszabotálták” – hangsúlyozta a fideszes politikus. Vattamány az MSZP-sek céljáról szólva azt mondta, hogy „az mindvégig világos volt”: mandátumánál kívánták tartani Gált, illetve lehetetlenné kívánták tenni az időközi választások kiírását. „A szocialisták az emberek jogainak és érdekeinek képviselete helyett ismét a korrupció és a korrupt politikustársak mellé álltak” – jegyezte meg a politikus. Mint fogalmazott: „bűncselekménnyel gyanúsított társukat mentegetve, kiváltságosok pénztárcáit tömögetve, ha kell a törvényeken, jogszabályokon felülemelkedve, a szocialisták az utolsó pillanatig igyekeznek menekülni a választókkal való szembenézéstől”. „Amikor nem a saját klientúrájukról és pénztárcájukról, hanem az emberek érdekeiről kellene dönteni: trükközés, szánalmas magyarázkodás, mellébeszélés, és ha kell, akkor a régi jól bevált hazudozás” – szögezte le Vattamány. Vattamány Zsolt a tavaszi országgyűlési voksolásról úgy nyilatkozott: annak egyik legfontosabb tétje az lesz, hogy „ennek a szánalmas korszaknak végre véget lehessen vetni”.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.