Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 29., hétfő
Székesfehérvár most: 16°C, tiszta égbolt

Balázsáldás a Jézus Szíve Templomban

Szent Balázs püspök ünnepén, valamint az azt követő vasárnapon szolgáltatja ki a Katolikus Egyház egyik legismertebb szentelményét, a balázsáldást. Szerkesztőségünk e napon ellátogatott a székesfehérvári Jézus Szíve Templomba, ahol Kiss János nagyprépost, püspöki tanácsos tartotta az esti misét.

Bertáné Pintér Katalin, a Székesfehérvári Egyházmegye sajtóreferense elmondta honlapunknak,hogy a IV. század elején az örményországi Szebasztéban vértanúként elhunyt orvos-püspököt már a VI. században a torokbaj elleni védőszentként tisztelték. Ezt őrzi a mai napig a balázsolás, amelynek során a papok két, Y alakban összekötött gyertyával áldást osztanak a híveknek, hogy ez védje meg őket „a torokbajtól és minden más bajtól”. A hagyomány szerint a börtönbe zárt püspököt megmentette egy gyermek életét, aki halszálkát nyelt. Ezért keleten és nyugaton már a VI. századtól kezdve kérik közbenjárását a torokbetegség ellen. Balázs püspököt 316-ban Liciniusz császár idejében lefejezték. Az ünnepéhez kötődő balázs-áldás a XVI. század óta terjedt el és a középkor óta a 14 segítő szent közé sorolják. A hívők emlékezete úgy tudja, hogy a szent püspök közvetlenül halála előtt ígéretet kapott Istentől, hogy mindazok, akik testi vagy lelki bajaikban, főleg torokfájásban az ő közbenjárását kérik biztos meghallgatást remélhetnek. Szent Balázs segítségül hívása a különböző betegségekben nagyon régi időkre nyúlik vissza. Az ún. balázsolás nyomait Németországban és Csehországban már a középkorban felleljük: A pap két, András-kereszt módjára összeillesztett gyertyát tart a hívők álla alá és megáldja őket e szavak kíséretében: „Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására szabadítson meg téged az Isten a torokbajtól és minden más bajtól”. A XIV század közepén dühöngő rettenetes himlő- és pestisjárvány nagymértékben hozzájárult Szent Balázs tiszteletének általánossá válásához. Ez a szörnyű betegség ugyanis legtöbbször torokfájással és fulladási rohamokkal kezdődött. Valószínűleg innét kezdve számítják Szent Balázst a 14 segítő szent közé (Ákos, Balázs, Borbála, Cirjék, Dénes, Egyed, Erazmus, Eustachius, György, Katalin, Margit, Kristóf, Pantaleon, Vitus). Szent Balázst mindezek okán az orvosok, muzsikusok pártfogójaként tiszteljük.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.