Ma Petra névnap van.
2025. 10. 02., csütörtök
Székesfehérvár most: 13°C, szórványos felhőzet

Baltával támadt az E-On munkatársaira

Egy vasztélyi férfi baltával támadt az E-On két munkatársára, miután azok kikapcsolták nála az áramot. A két munkásnak ugyan sikerült lefognia a férfit, és kivenni kezéből a baltát, de közben egyikük kezét megharapta. A Bicskei Rendőrkapitányságon közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult vele szemben büntetőeljárás.

Németh – Kész Mónika r. szds., a FM RFK szóvivője elmondta honlapunknak, hogy az eset a Bicskéhez közeli Vasztély településen történt. A családnál kora délután megjelent két E-On-os férfi, és azt mondták az otthon tartózkodó házaspárnak, hogy tartozásaik miatt, ki kell, hogy kapcsolják náluk az áramot. A férj erre közölte, hogy a számlákat befizették, és bement az egyik szobába a csekket megkeresni, hogy azzal igazolja a tartozáskiegyenlítést. Mire azonban visszatért, a két férfi már le is kapcsolta az áramot, és távozni készült. A férfi ekkor fogott kezébe egy baltát, majd kezdett el vele hadonászni, miközben folyamatosan kiabált a két szerelővel. Azoknak sikerült a férfit lefogniuk, és kezéből kivenni a baltát, de közben egyikük kezét megharapta. A dühős férfi felesége ekkor szólt be a rendőrségre, hogy segítséget hívjon férje megfékezéséhez. A járőrök a személyt elfogták, majd előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A 44 éves férfit ezt követően őrizetbe vették. A megharapott E-On munkatárs nyolc napon belül gyógyuló sérülését a Bicskei Rendelőintézetben látták el. Kollégája sértetlenül úszta meg a támadást.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.