Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE A Terembura Kulturális Egyesület folytatja szupertitkos belvárosi szoborsétáját, ám ezúttal az „éj leple alatt” osonnak végig az utcákon. A szervezők izgatottan várnak minden érdeklődőt, Kamarás Emesével pénteken, azaz november 28-án, este hat órakor a titkos helyen. A részvétel most is jelszóhoz kötött, melyet email-ben vagy telefonon lehet megadni, ahhoz hogy a résztvevők megtudják a pontos helyszínt és a jelszót.
A leleplező akció szupertitkossága miatt csak azok a felnőttek és gyerekek vehetnek részt a felderítő sétán, akik ismerik a jelszót és a titkos helyszínt. A jelszót és a helyszín pontos koordinátáit levélben küldik meg azoknak, akik írnak az ateremburaja@gmail.com címre, vagy telefonon kérnek információt a 06-70/432-5801-es telefonszámon. A szervezők kérik, hogy a résztvevők kabátot, sapkát vegyenek fel, meleg sálat kanyarítsanak a nyakuk köré, és persze aggassanak magukra valamilyen világító alkalmatosságot. A rendhagyó séta ötletét Varga Gábor Farkas és Rosta Helga idén nyáron elkészült városvezető füzetei – A cselédlány egy napja és az Elvarázsolt városlakók címűek – adták, melyeket a Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíj Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósíthattak meg. A résztvevők a helyszínen ajándékba kapnak egy-egy példányt a füzetekből.
Az előzmények:Elvarázsolt városlakók – avagy a szobrok titkos élete Mi azt hallottuk, hogy éjszaka, amikor senki sem látja őket, a belváros szobrai elmozdulnak talapzataikról és különös dolgokat tesznek. Például átsétálnak egymáshoz, vívóedzést tartanak és egy óriási márványgömböt keresnek lélekszakadva. Úgy gondoltuk, ideje utánajárni ennek a szóbeszédnek! Tartsatok velünk vasárnap délután egy különlegesen titkos sétára Székesfehérvár belvárosába, ahol mindent kiderítünk, és leleplezzük a szobrok titkait. A nyomozásban segítségünkre lesz Kamarás Emese, aki még a mozdulatlan szobrokat is mozgásra bírja. Legalábbis ezt beszélik róla.