Ma Ferenc névnap van.
2025. 10. 04., szombat
Székesfehérvár most: 4°C, tiszta égbolt

„Boldogulást és megélhetést a vidék Magyarországának!”

„Boldogulást és megélhetést a vidék Magyarországának!” – kezdte felszólalását a Vidékfejlesztési Minisztérium minisztere. – „Az elvándorlás megállítása az egyik legfontosabb feladat. Az elnéptelenedő vidék másik legnagyobb problémája, hogy nincsenek helyi vagy helyben gyártott termékek. Így a termelés és a feldolgozó ipar is vegetál. Olyan nagy múltú iparágak, mint a cukor, csokoládégyártás is megszűnt, ezáltal az iparági foglalkoztatottság is mélyrepülésbe kezdett.”

Ugyanakkor a külföldi silány minőségű élelmiszerek szinte akadálytalanul jutnak be az országba, miközben a magyar gazdák piacra jutását semmi sem segíti. Sőt a hazai piacon való megmaradás is mindennapi küzdelmek árán tudják elérni a gazdák. Példaként említette a miniszter azt az 1300 km-t „utazó” répát, amely végül ugyanott, helyben lett felhasználva. Ez a „túra” jól példázza a közvetlen értékesítés alapvető hiányát. Mindeközben egy sajtgyártás vagy termék előállításához olyan engedélyek beszerzése szükséges, amely lehetetlenné és teljesíthetetlenné teszi a helyi termékek előállítását.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.