Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 21., csütörtök
Székesfehérvár most: 15°C, szórványos felhőzet

Csúnya verést kapott a Volán


Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Eddig is az osztrák profi jégkorong liga legerősebb alakulatai közé tartozott a Red Bull Salzburg többszörös EBEL-győztes gárdája, az idén különösen félelmetes eddig. Az első 6 meccsüket simán megnyerte, a legutolsón vasárnap este a fehérvári jégcsarnokban tartott erődemonstrációt, 7-0 -ra lesöpörte a Volánt, amely így visszaesett a tabellán a 6. helyre, s igen komoly mértékben elrontotta gólkülönbségét. Összességében sem sikerült jól a hétvége az AV19-nek, két meccs, két vereség, 1-11 -es gólarány.

Pedig nem indult olyan roszul. Az első harmadban is a vendégek nyomtak, de ekkor még nem ütöttek gólt. A második játékrészben aztán egyszerűen átrohantak Orbánékon, 7 perc alatt 5 gól vágtak Robinson ketrecébe!! Ez annyira elvette a kedvét az összezuhanó Volánnak, hogy a folytatásban már semmi sem sikerült hokisainak, hiába játszottak a hajrában sokat emberelőnyben, még kettős fórban sem tudtak betalálni. Ez volt az a mérkőzés, amit nagyon gyorsan el kell felejteni, és a következőre (péntek, 19.15), a szintén eddig remeklő Vienna Capitals elleni hazai derbire úgy összeszednie magát a csapatnak, hogy ismét visszataláljon a pontszerzés ösvényére, amin a első négy meccsen szépen lépdelt. Talán jól jön most a négy napos szusszanás, lehet rendezni a fejekben a gondolatokat.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.