Minden korábbinál nehezebb esztendőt zár 2020 végén a Delfin SE. A székesfehérvári úszóklub immár évtizedek óta az állandóságot és a szakmai megbízhatóságot képviseli a helyi és a megyei úszósportban és oktatásban. Bár korábban voltak élsportolói, felnőtt érmesei, bajnokai, olimpikonjai, az elmúlt időszakban elsődlegesen a tehetségek kinevelésében jeleskedtek az alapító elnök, szakmai vezető, Dániel András irányításával. A kiváló szakember értékelését olvashatjuk a folytatásban.
– A Delfin SE mindig komolyan csinálja amit elkezdett. Most ismét egy már járt területre indultunk. Az utánpótlás nevelés nemcsak afféle divatos szólás-mondás mifelénk, nagyon komolyan vettük az elmúlt két évben ezt a magunk választotta utat. Úgy látszott, hogy megy minden mint a karikacsapás, amikor márciusban beütött a vírushelyzet. Ez megtizedelte az éppen szárnyaikat bontogató fiatal, saját nevelésű csapatunkat. Az uszoda március 11-én teljesen bezárt és csak június 1-jétől lehetett – erősen korlátozott létszámban és időtartamban – tréningezni a strandon. Ezt az időszakot online szárazföldi edzésekkel, illetve személyre szabott edzésterv alapján egyénileg elvégzett munkával vészelték át ifjú sportolóink. Ha munka van akkor minden van. Egy csokorra való gyermekkel folytattuk a megkezdett utat. Nagyon nehéz volt, mert az uszoda november 11-én újra bezárt a nagyközönség számára, csak a leigazolt, bajnokságra készülő sportolók használhatták. Így készültünk a decemberre halasztott korosztályos bajnokságra, hogy bizonyítsuk; a nehéz körülmények ellenére is kifizetődő a szorgalmas munka. Varga Marcell, Csonka Zsófi, Király Levente, Pipis Pál, Osztotics Patrik, Kiss Eszter, Kiss Petra, Kása Kata, Petró Hunor, Petró Hanga, Csonka Zsolt, Gyémánt Bendegúz, Dániel Réka, Bicskei Bereniké Boglárka és Brandt Petra egyaránt kitűntek szorgalmukkal, tehetségükkel. Belőlük kellett összeállítani egy ütőképes, a rangos versenyen is a klub hagyományaihoz méltó módon szereplő csapatot. Persze ez sem ment egyszerűen, ugyanis néhányan karanténba kellett, hogy vonuljanak. Ennek megfelelően nem éppen a legjobb előjelekkel indultunk el a régiós delfin bajnokságra Dunaújvárosba, ahonnan végül 5 éremmel tértünk haza, amit nagyra értékelek, mivel ezek a gyerekek két évvel ezelőtt még csak úszótanfolyamra jártak, ismerkedtek a sportággal. Az egész évet tekintve kiemelkedik a Delfin SE fiataljai közül Varga Marcell, aki az országos korosztályos ranglistán 2×3, 1×5, 1×10, 1×13. helyen végzett. Gratulálunk neki! Most a többieken a sor, hogy a következő évben – ami remélhetően már kicsit könnyebb lesz, mint az idei – hasonló szép eredményt érjenek el. – foglalta össze a 2020-as esztendő történéseit és a jövő évhez kötődő reményeit Dániel András.