Ma Felícia, Bernát névnap van.
2026. 05. 20., szerda
Székesfehérvár most: 12°C, tiszta égbolt

Dévay Márk 13. lett az arzachenai világkupán

Rendkívül erős mezőnyben versenyzett Dévay Márk az arzachenai sprint távú világkupa futamon. A székesfehérvári fiatalember végül a 13. helyen végzett.

Olaszországban, Arzachenában rendezték meg a World Triathlon soron következő Világkupa Futamát, mely egyben olimpiai pontszerző versenynek is számított. A viadalon részt vett Dévay Márk is, aki édesapjával (aki egyben edzője is) érkezett a szardíniai településre, hogy értékes pontokat gyűjtsön. A 61 fős férfi mezőnyben ott volt a kétszeres olimpiai bajnok, Alistair Brownlee és öccse, az olimpiai második és harmadik helyezett Jonathan is. A mezőny tehát rendkívül erős volt, ahogyan a terep is alapos próbára tette a versenyzőket. Márk jóval a többiek előtt, elsőnek jött ki a vízből (Fotó: Dévay Márk Facebook-oldala) A 750 méteres úszást Márk nyerte, aki jóval a többiek előtt, elsőnek jött ki a vízből – ezzel is bizonyította profi nyíltvízi úszás tudását. Ebből adódott, hogy egyedül kezdte meg a második számot, a kerékpározást. „Kicsivel később Jonathan Brownlee másodmagával utolért és így kezdtük meg az első közel 20%-os emelkedőt.” – emlékezett vissza – „Fölfelé felért ránk egy több mint húsz fős csoport, majd huszonnyolc főre duzzadt a vezető boly.” A fehérvári sportoló elsőként kezdte meg a kerékpározást (Fotó: Dévay Márk Facebook-oldala) A verseny híres nehéz kerékpáros pályájáról, ahol 17%-os emelkedőt kellett teljesíteni három körben. Az út 20 km-es volt, az ereszkedés pedig 80 km/órával történt erős oldalszélben, ami miatt a székesfehérvári sportolónak párszor korrigálnia is kellett, mert a szél megfújta a kerekeit. A hőmérő higanyszála mindeközben 25-28 fokot mutatott. „Azt hiszem, a kerékpáros sebesség-választásomat nem mondhatom a legjobbnak, mert 39-25 volt a legkönnyebb áttételem.” – mesélte – „A második depózást követően indultunk el futni. Én pár hellyel hátrébb mentem ki, mint ahogyan szerettem volna, úgyhogy sietve kezdtem feljebb jutni. Az első körben tíz helyet mentem fel. Próbáltam tartani a helyet, de négyen sprinteltünk érte és volt, aki gyorsabb volt. Összességében örülök az eredménynek.” A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:https://fmc.hu/2021/06/05/a-fehervari-devay-mark-13-lett-az-arzachenai-vilagkupan/

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.