Ma Helga névnap van.
2025. 10. 03., péntek
Székesfehérvár most: 4°C, erős felhőzet

Disztl László a fehérvári utánpótlás szakmai felelőse

A felcsúti Puskás Akadémiáról érkező szakember a sóstói utánpótlás-nevelés felügyelete mellett az U18 edzői feladatait is ellátja. – A Videoton FC utánpótlás-nevelésért felelős edzői gárdája Disztl Lászlóval bővült a nyáron, a legutóbbi idényben a Videoton FC-Puskás Akadémia U19 együttesét irányító szakember az U18 foglalkozásait vezeti, mellette pedig ő fogja össze és ellenőrzi a Sóstón készülő korosztályos együttesek, valamint a Videoton Labdarúgó Közalapítvány munkáját.

– Nagy feladat ez a felkérés, hiszen a bajnoki rendszerben versenyző csapataink mellett az alapítványi korosztályok fejlődését is folyamatos szinten kell tartanunk – árulta el honlapunknak Disztl László – A szakmai munka minőségével eddig sem volt gond Sóstón, elsősorban az összhangon, a szakmai együttgondolkodáson kell javítanunk, ez egy még magasabb minőségi szintet hozhat utánpótlás csapatainknál. Az U18 eddigi edzője, Borsányi István a jövőben a VLKA korosztályainak edzője lesz, mellett pedig a VUK és az Ovifoci sorozatunk lebonyolításában vállal szerepet. A Felcsúton készülő csapataink közül a 17 esztendősöket Mózner János irányítja, míg a Vidi U19 új szakvezetője a Vasas Akadémia korábbi szakmai igazgatója, Horváth Péter lesz. A 2010/2011-s szezonban az alábbi rendszerben dolgoznak szakembereink: Videoton FC U12: Domján Norbert Videoton FC U13: Vajda Gusztáv, Poór András Videoton FC U14: Toldi Gábor Videoton FC U15: Müller Csaba Videoton FC U16: Tóth József Videoton FC-Puskás Akadémia U17: Mózner János Videoton FC U18: Disztl László Videoton FC-Puskás Akadémia U19: Horváth Péter Idősebb csapataink felkészülése már az elmúlt héten megkezdődött, a napokban már előkészületi meccseket is játszanak fiataljaink. Az U19 a kaposvári Bene Ferenc Kupán szerepel, míg az U18 a tervek szerint csütörtökön Telkiben lép pályára egy arab emírségekbeli klub ellen.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.