Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 17°C, borús égbolt

Dr. Görög István kapja a Szent István Emlékérem és Díjat

A Szent István Emlékérem és Díj Székesfehérvár egyik legrangosabb civil elismerése, melyet 2004 óta minden esztendőben az augusztusi ünnepkör keretében adnak át. A díjat idén Dr. Görög István nyugállományú ezredes, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely ügyvezetője, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör országos és Székesfehérvári Szervezetének alelnöke veheti át – jelentették be a Székesfehérvári Püspökségen rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre augusztus 16-án, hétfőn 18.00 órától a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban kerül sor, ahova tisztelettel invitálnak minden érdeklődőt!

Az Államalapító Szent István Érdemrend és Díj Alapítvány kiemelt célja a Szent István-i keresztény értékrend megismertetése és elfogadtatása a társadalom széles körében, valamint bemutatni és példaként állítani az ennek jegyében élőket városunk és az egész magyar nemzetközösség tagjai számára. Az alapítvány 2004-ben hozta létre a Szent István Emlékérmet és Díjat, melyet minden évben az augusztusi ünnepkör keretében adnak át, hagyományosan a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az idei lesz a 18. ilyen jeles alkalom.

Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója, a kuratórium elnökségi tagja elmondta: a díjat váltott esztendőben kapja székesfehérvári, illetve országos-nemzetközi szinten ismert és elismert személyiség, aki életútjával, tevékenységével kiérdemelte azt. Minden évben várják a javaslatokat a díjazottakra, közülük a kuratórium választja ki az adott esztendőben elismert személyt. A testület egyhangú döntése nyomán 2021-ben dr. Görög István nyugállományú ezredes, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely ügyvezetője, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör országos és Székesfehérvári Szervezetének alelnöke veheti át a jeles elismerést.

„Minden évben hosszas mérlegelés előzi meg a döntést a díjazottról. Többféle jelölt közül kell a kuratóriumnak kiválasztania azt a személyt, aki méltó örököse a Szent István-i értékrendnek, és ez megmutatkozik a személyes életében. Ebben az esztendőben sikerült ismét egy olyan személyt kiválasztanunk, aki igazán méltó a díjra. Dr. Görög István jelen van Székesfehérvár közéletében, azoknak az embereknek, fiataloknak az életében, akik számára fontos a hagyományok tisztelete, és akik egyfajta komoly értékrend szerint élik az életüket.” – fogalmazott Spányi Antal megyés püspök.

Elmondta: dr. Görög István magas rangú katonatiszt volt, aki becsülettel és tisztességgel megállta a helyét a honvédségnél. A katonaember mindig fegyelmezett, következetes, szolgálatkész, tudja, hogy előre kell tekinteni, és így valósítja meg a céljait. Mindez egyértelműen jellemző dr. Görög Istvánra, aki a nyugalmazása után a HTBK-nál és a KEMPP-ben vállalt feladatot. Folyamatosan dolgozik az Emlékpark fejlődéséért, és igyekszik a fiatalokba beültetni azt a lelkületet, mellyel megbecsülik a múltat, a katonaerényeket. Dr. Görög István képviseli, bemutatja, őrzi és átadja a társadalomnak ezeket az értékeket. Díjazása ráirányítja a figyelmet a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyre, és mindazon értékekre, melyeket ő az életében, a munkásságában képvisel, és melyek által a nagyra becsült, tisztelt polgár lett Székesfehérváron és Fejér megyében. A katonai tiszteletadással rendezett díjátadó ünnepség 2021. augusztus 16-án, hétfőn 18.00 órakor kezdődik a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.