Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 29., hétfő
Székesfehérvár most: 16°C, erős felhőzet

Dr Rátz Tamara – az Év Idegenforgalmi Oktatója

A Művészetek Palotájában került sor tegnap a turisztikai szakma XVIII. évadnyitó fogadására és díjátadó gálájára. A rendezvényen adták át „az év szakembere” kitüntetéseket is. Az Év Idegenforgalmi Oktatója címet idén a Kodolányi János Főiskola Turizmus Tanszékének tanszékvezetője, Dr Rátz Tamara kapta meg.

Szondy Réka sajtóreferenstől megtudtuk, hogy minden évben a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság választja ki az Év Felsőfokú Idegenforgalmi Oktatóját. Az SzVT küldetése, hogy hidat alkosson a tudomány, a kutatás, az oktatás, valamint a gazdaságban dolgozó, mindennapi feladataikat magas szinten ellátni kívánó, szakemberek között. A Turizmus szakosztály, az SZVT egyik legnagyobb létszámú egyesülete választja ki évente az Év Felsőfokú Idegenforgalmi Oktatóját. A cím átadására mindig a Turisztikai szakma évadnyitó fogadásán és díjkiosztó gáláján kerül sor. Rátz Tamara a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett 1993-ban okleveles közgazdaként, majd 2000-ben gazdálkodástani PhD-t szerzett a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen. PhD disszertációjának témája a turizmus társadalmi és kulturális hatásainak vizsgálata volt. 2000 óta tanít a Kodolányi János Főiskolán, jelenleg a Turizmus Tanszék tanszékvezetője. Jelenleg oktatott tárgyai a Kodolányi János Főiskolán: A Turizmuselmélet alapjai, Cultural and Heritage Tourism, Egészségturizmus menedzsment, Intercultural Aspects of Tourism Development, Kulturális és örökségturizmus menedzsment, Turizmus marketing.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.