Ma Erzsébet névnap van.
2026. 05. 18., hétfő
Székesfehérvár most: 18°C, tiszta égbolt

Dr. Szücsi Frigyes régész (SZIKM): A kagánságtól az Árpád-korig

Szücsi Frigyes, a Szent István Király Múzeum munkatársa, az ún. avar – kései hun, vagy korai magyar ?! – és az Árpád-kor történeti korszakainak kiemelkedő kutatója, számos Fejér megyei ásatás vezető régésze lesz ím már harmadik alkalommal a Fejér Szövetség közművelődési és közéleti előadás sorozata, a Hétvezér Esték 591. előadója.

Szücsi Frigyest, mint a Honor Alba Regia Civitas ezüst fokozatú díjával kitüntetett néhai Siklósi Gyula tanítványát és kutatásait már régóta különleges figyelemmel kísérjük, messze nem hiába. Legutóbbi, második – az avar kor régészeti leleteiről szóló előadásának beharangozójában is írtuk már, hogy az első alkalommal – s akkor még az eredmények részletes publikálását megelőzően – éppen azzal a jelentős hírrel lepte meg a Hétvezér Esték látogatóit, ami számos találgatásra és vitára tett pontot, s bizony rendkívüli mértékben változtatta meg a középkori Székesfehérvárról (azaz Alba Regia városról) alkotott tudományos és az általános közvéleményt is. A három évvel ezelőtti 435. Hétvezér Estén tartott „A legújabb eredmények Fehérvár középkori védműveinek kutatásában” című előadásából tudtuk meg, hogy Európa kőfallal védett városai közt az elsők között, ha nem éppen a legelső lehetett Szent István városa, a királyi Fehérvár. Lásd: https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/fenyesebben-ragyogo-szucsi-frigyes-regesz-tartott-eloadast-3400509/és legújabban:https://www.feol.hu/helyi-kozelet/2023/03/150-evfordulo-ezereves-falak-kerultek-a-szent-istvan-kiraly-muzeum-szuletesnapi-tortajara

Előadónk most a két korábbi előadás, illetve az abban foglalt történelmi korok között hidat képező címmel és tartalom ígérettel érkezik hozzánk, hiszen a Kárpát-medencei avar korszakkal párhuzamos folyam- vagy Etel-közi kagánságtól a Turul-házi uralkodókig vezető „Árpádok” útját idézi meg – mondhatni – régész szemüvegen keresztül, avagy régészeti leletek alapján.
Ajánljuk az előadást és a Hétvezér Esték programját figyelmükbe, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt 2023. év Tavasz – Szent György – Szelek – április havának 18. napján (kedden) 18:00 órától a Királykút Emlékházban
(Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.)
Szücsi Frigyes régész
A kagánságtól az Árpád-korig
című előadására

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.