Az „Év mérkőzésén”, Debrecenben, nagyszerűen kezdett a Videoton. Szervezetten, fegyelmezetten játszott csapatunk, és a vezetést is sikerült megszerezni: óriási dicséret jár Elek Ákosnak, aki előbb a Loki tizenhatosa előtt visszatámadta Feczesint, elvette tőle a labdát, betört a tizenhatosra, még lábat is váltott a csellel és remek gólt rúgott. Az előny lélektani pluszt jelentett a csapatnak, amely kissé visszahúzódva a kedvelt játékot játszhatta, a védők mögötti területre tett labdákat forszírozhatta.

El kell azonban ismerni, a Debrecen hamar kiheverte a pofont, és nem követte el azt a hibát, hogy hátul kinyílva, fejetlenül rohamozva adjon Alveséknek területet. A piros mezes hazaiak okosan építkeztek, többet birtokolták a labdát, és egyre jobban erőltették Coulibaly és Yannick, illetve helyenként Feczesin révén a széleket. Látszott, Herczeg András Andics és Elek mögé betörve akarja megverni a Vidit – a védők többségében állták a sarat, de végül két gólt is alapvonal közeli centerezés után kaptunk: bár kétségtelen, mindkettőben nagy szerepet játszott a szerencse is. A Debrecen egyenlítő góljánál Laczkó beadására Feczesin sajnos liftként emelkedett, főszerepe van a gólban, amit végül Szakály Péter lőtt nagyon közelről Sebők hálójába. A folytatásban is inkább a küzdelem dominált, amiben a támadásokra nem jutott elég energia. Utólag persze kiegyeztünk volna azzal is, ha egyik csapat sem szerez újabb gólt az első félidőben – nem sokkal a lefújás előtt azonban a DVSC néhány érintéssel, végigvitt a pályán egy gyors kontratámadást, aminek a végén a középen talán akkor először nem záró védők között Czvitkovics rúgott gólt. A szünet jót tett a Videotonnak, elszánt, motivált csapat jött ki a második félidőre. Viszonylag gyorsan sikerült egyenlíteni, Lipták Zoli, aki az MTK ellen a kaput legtöbbet veszélyeztető „támadónk” volt, nagyszerű gólt fejelt. Érdekes, hogy ez a Vidi gól egészen más hatással volt a meccsre, mint az első. A Debrecen nem tudott lábra kapni, a vendégcsapatnak volt több lehetősége, Nagy és Polonkai helyzetbe került – a futballban nincsen ha, de talán, ha Attila lövése bemegy, nem, hogy az iksz megvan, nyerünk… Végül azonban a Debrecen nyert – elképesztő szerencsével. A címvédő olyan gólt rúgott a hajrában, aminek egyáltalán nem volt előzménye, nem következett a játékból: a Dombi által, jobbról beívelt labdát Coulibaly a kaputól 8 méterre, ráfejelte: ha rúgta volna, azt mondanánk, eltörte a labdát… Lefejelte a földre, az nagyot pattant, át Sebőkön, a hórihorgas Liptákon – és beesett a bal alsó sarokba. Játékosain küzdöttek tisztességgel, iparkodtak, a két csapat lüktető, jó meccset produkált – nekünk fáj, hogy a szerencsésebb nyert. Nincs azonban más feladat, előre kell nézni. Nem „már csak három forduló van hátra”, hanem „még három forduló hátra van”!