Ma Győző névnap van.
2026. 11. 03., kedd
Székesfehérvár most: 8°C, borús égbolt

Egy délután a gyógyítás világában – általános iskolásoknak tart nyílt napot a fehérvári kórház

Különleges pályaválasztási programmal várja az általános iskolásokat november 6-án, pénteken a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház. A fiatalok ezúttal nem betegként, hanem kíváncsi látogatóként érkezhetnek az intézménybe, ahol közelebbről is megismerkedhetnek az egészségügyben dolgozók mindennapjaival, és maguk is kipróbálhatnak bizonyos tevékenységeket. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Milyen feladatokat lát el egy orvos? Mivel telik egy ápoló vagy más egészségügyi szakember munkanapja? Mi történik a kórház falai mögött, amit a betegek és a látogatók általában nem látnak? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak azok az általános iskolások, akik részt vesznek a fehérvári kórház november 6-i nyílt napján.

Az intézmény olyan fiatalokat vár, akiket érdekel a biológia, az emberi test működése, az orvostudomány, vagy egyszerűen csak kíváncsiak arra, hogyan dolgoznak a gyógyításban részt vevő szakemberek.

A program különlegessége, hogy a diákoknak nem csupán bemutatják az egészségügyi munkát, hanem lehetőséget kapnak arra is, hogy egyes tevékenységeket személyesen kipróbáljanak. Így közvetlenebb élményeket szerezhetnek egy olyan hivatásról, amelyet sokan egyelőre csak a saját tapasztalataikból vagy a televízióból ismernek.

A nyílt nap a pályaválasztás előtt állóknak is hasznos lehet, hiszen segíthet eldönteni, hogy el tudnák-e képzelni magukat később az egészségügy valamely területén.

A program november 6-án, pénteken 12.30 órakor kezdődik. A megnyitót a kórház Romhányi Auditóriumában tartják, amely a CT/MR Diagnosztikai Részleg bejárata felől közelíthető meg.

A rendezvényen való részvétel díjmentes, ugyanakkor előzetes jelentkezés szükséges. Regisztrálni az alábbi online űrlapon lehet:

Jelentkezés a kórházi nyílt napra

A szervezők minden érdeklődő általános iskolást várnak, aki szeretne egy délutánra bepillantani a gyógyítás világába.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.