Ünnepélyes keretek között adták át az emlékokleveleket az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar egykori hallgatóinak, akik a Geoinformatikai Intézet jogelődjében, az Erdészeti és Faipari Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Karán, valamint a Mérnöki Intézet jogelődjében, a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola Számítástechnikai Szakán 40, 50, 60 évvel ezelőtt szereztek diplomát Székesfehérváron. A Városháza Dísztermében rendezett eseményen 6 gyémánt-, 33 arany- és 10 ezüstdiplomát adtak át az ünnepelteknek.
Egy hőskor tanúi és a selmeci hagyományok őrzői voltak azok a hallgatók, akik 40, 50, illetve 60 évvel ezelőtt a jogelőd budapesti főiskolák székesfehérvári karain szereztek diplomát, és kezdték meg munkájukat mérnökként. A jubileumi évfordulók kapcsán vehették át „színes” diplomájukat az egykori hallgatók szerdán a Városháza Dísztermében. A földmérő üzemmérnököket, a számítástechnikai mérnököket, családtagjaikat, egykori és jelenlegi oktatókat az ünnepségen Mészáros Attila köszöntötte. Az alpolgármester a hála és köszönet szavait tolmácsolta a város közössége nevében. Köszönetet mondott, hogy néhány évtizeddel ezelőtt hallgatóként hozzájárultak a város fejlődő felsőoktatási alapjaihoz, és háláját fejezte ki, hogy az egyetem elvégzése után építették városunkat, építették hazánkat. „Bízom abban, hogy jó döntést hoztak akkor, amikor a székesfehérvári felsőoktatás valamelyik lehetőségét választották, és az a szakmai pálya, amelyet pedig teljesítettek, példaként szolgál a ma fiataljai számára.” Az Óbudai Egyetem három budapesti főiskola egyesülésével jött létre 2000-ben, illetve 2010-ben. Hét karon közel tizenkétezer hallgató tanul, akiknek lehetőséget ad a kutatóközpont, valamint öt doktori iskola – adott átfogó képet a jelenről prof. Dr. Györök György dékán. „Oktatásunkat a gyakorlatorientált mérnökképzés szolgálja, az egyetem szinte teljes képzési palettája elérhető városunkban, viszont geoinformatikai képzés csak itt van. Székesfehérváron mintegy ezer hallgatót oktatunk.” A dékán kiemelte, az egyetem és a kar életében, ami állandó, az maga a változás. Sikeresen keresik a jó válaszokat az újrafogalmazódó nemzetgazdasági kérdésekre. A „színes” diplomásokhoz fordulva hozzátette, „meggyőződésem, hogy amint a jelenben, így a múltban is, az itt eltöltött tanulmányi idő, közösségi élet olyan egészséges önbecsülést engedhetett meg, amelyet mindenki büszkén vállalhat szakmai környezetében, családjában, gyermekei, unokái, dédunokái körében.” A köszöntőket követően először a Geoinformatikai Intézet jogelődjében az Erdészeti és Faipari Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Karán végzett földmérő üzemmérnököket szólították. A 60 éve végzett Barta András, Budainé Hollódi Erzsébet, Elekesné Tassy Eta, Lapis András, Ringhofer János, Weisz Lajos gyémánt-, az 50 éve diplomázott Ágfalviné Bakó Hajnalka, Alföldi János, Angyal Károly, Becker Mária, Boda Géza, Bubla László, Csóka Árpád Imre, Drexler Zoltán, Feil János, Fürtös Klára Zsuzsanna, Gréczy István, Háncs László, Horváth Attila Gyula, Kovács Gábor László, Nagy Géza, Rába József, Sávai Mária, Szentimrey Györgyi, Takács József és Tóth László arany-, míg ezüstoklevelet Buda Zsolt, Gósz Zoltán, Szegedi Gyula József és Zentai Zoltán vehetett át. Az ünnepség a Mérnöki Intézet jogelődjében, a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola berkein belül, a székesfehérvári kihelyezett tagozat Számítástechnikai Szakán végzett egykori hallgatók köszöntésével folytatódott. Aranydiplomát a fél évszázada végzett Cserta Gábor, Csobor Dezső, Gondán Anna, Hajdú Ferenc, Kiss Rózsa, Molnár János, Stamler Sándor, Sziklai Zsuzsanna, Szűcs Éva, Till Erzsébet, Tóth Tihamér, Tuba Ferencné (Kulbert Judit), Tunkli Mihály, míg ezüstdiplomát Babos Tamás, Birkás Károly, Frisch Imre, Illés Zsuzsanna, Pámer András, Schmidt István kapott kézbe. Az eseményen az Alumnik nevében Gósz Zoltán földmérő mérnök és Tunkli Mihály villamosmérnök idézte fel a főiskolai éveket, emlékeztek meg neves tanáraikról, diáktársaikról, majd az ünnepi műsor keretében a jelenlévők Tóth Andor és Biró Zsófia Sára, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázi-um 12. osztályos népzenész növendékeinek előadásában széki lassú dallamokat és moldvai egyházi népi éneket hallhattak.