Egy kis bulvár – a borrendekkel

Székesfehérvári híres „borverselőjének”, Azurák Mihály házát tegnap megszállta az egyik kereskedelmi TV-csatorna stábja. Céljuk az volt, hogy megörökítsék fia, Azurák Csaba főzési technikáit, amit két hét múlva – valószínűleg – Önök is láthatnak majd egy főzőshow-ban. Sőt, az említett adásban felfedezhetik majd a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend küldötteit és a móri Brindisi Szent Lőrinc Borrend delegált tagjait is.

A borrendeket azért hívta meg Azurák Csaba, hogy fogadják vendégeit – Rubint Rékát, Demcsák Zsuzsát, Kovács Áront és Kozsót -, s díszes öltözetükkel méltóképpen prezentáljanak a borkóstolón. A borrendek két-két delegált tagja, valamint a borkirálynők e kérésnek eleget téve igencsak vidám perceket okoztak a vacsora-vendégeknek. Bognár Zoltán nagymester például elmondott egy rendkívül kacifántos boráldást – amit még Kozsó is megirigyelt -, Vincz József kancellár megfújta a hegybíró kürtjét, Tálos Tamás nagymester pedig a móri borlovag-avatási ceremónia egyik kacajra fakasztó momentumának történelmi hátterét osztotta meg közönségével.


Fotók: Temesvári Márta

Fehérvári Hírek