Ma Ferenc névnap van.
2025. 10. 04., szombat
Székesfehérvár most: 13°C, tiszta égbolt

Egy millió új munkahely tíz év alatt

„A következő években egy millió új munkahely létrehozását kívánja elérni a kormány, s ezt a célt szükséges előmozdítania az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkájának is.” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, az OÉT hétfői plenáris ülésén. „Nem tekintjük kőbe vésettnek az érdekegyeztetés jelenlegi formáját” – mondta a miniszterelnök, aki a szerint a nemzeti konzultációt és az érdekegyeztetési fórumát össze lehet kapcsolni. A kormánynak módja van megváltoztatni az Országos Érdekegyeztetési Tanácsról szóló törvényt, de egyedül nem szeretne változatni, ezért várja az oldalak képviselőit, jutassák el a kormányhoz már elküldött hat-hét javaslaton felül a többi javaslatot is – mondta a miniszterelnök.

„Semmilyen törvény nem írhatja felül a választói akaratot, s ennek a kormánynak a programja teljes egészébenn tartalmazza a választási programot” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Ha az áprilisban hozott választói akarat ütközik az OÉT-ben kötött korábbi megállapodásokkal, akkor „nekünk a parlamenti választáson kinyilvánított választói akaratot kell elsődlegesnek tekinteni” – tette hozzá. A miniszterelnök emlékeztette az OÉT részvevőit, hogy 1998-2002 között is azt az álláspontot hangoztatta, miszerint „mi nemcsak általában képviseljük a választókat, mi képviseljük a munkaadókat és a munkavállalókat is, mindannyian szavaztak ránk”. Éppen ezért véleménye szerint az a szerepmegosztás nem fogadható el, hogy „Önök képviselik a munkaadókat illetve a munkavállalókat, mi pedig önmagunkat, hiszen mi képviseljük a magyar választók választásokon kinyilvánított akaratát, amelyben ott vannak a munkaadók és munkavállalók akarata, (…) tehát ránk nemcsak mint a kormányzópárt képviselőire tekintsenek, hanem mint a választópolgárok képviselőire”. Orbán Viktor közölte: az elmúlt száz napban létrejött a politikai alap, amelyre fel lehet építeni azt a felépítményt, amely egymillió új munkahelyet jelent a következő években. A jelenlegi adórendszert meg kell változtatni, mert munka és családellenes – jelezte a miniszterelnök, hozzátéve, hogy köztisztviselők munkarendszerét át kell alakítani. Az Országos Érdekegyeztető Tanács következő plenáris ülését október 10-12 között lehet megtartani – javasolta Orbán Viktor, reagálva a munkaadói és munkavállalói oldal képviselőinek véleményére.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.