Ma Luca névnap van.
2025. 12. 24., szerda
Székesfehérvár most: 4°C, közepes eső

Egyértelműen a három pontért megyünk

Kisebb-nagyobb sérülésekkel küzködtek a csapat egyes tajgai a hét közben, de szerencsére egyik sem volt komoly, így a hétvégén a legjobb összeállításban léphet pályára együttesünk. – „Természetesen a három pont elhozatala lehet csak a cél Zalaegerszegen.” – mondta Varga István vezetőedző.

„Ami a taktikánkat illeti, megmaradunk az eddiginél, legfeljebb annyi lesz látható – s ez jellemző minden idegenbeli mérkőzésre -, hogy hátrébb húzódunk egy kicsivel. Ugyanakkor nem felejthetjük el, hogy jó csapat a ZTE, jobb, mint amit a jelenlegi helyezésük mutat. Vannak kiemelkedő játékosaik, s az edzőváltás következményeként nyilván lehetőséget kapnak olyan emberek is, akik eddig háttérben voltak, s akik most kettőzött erővel hajtanak majd, hogy bizonyítsanak. Az egyértelmű, hogy nem lesznek jobb futballisták attól, hogy Csank János ül az egerszegi kispadon. Az azonban biztos, hogy szervezettebb lesz a csapatjátékuk, hiszen ez minden Csank-csapat jellemzője.”

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.