Ma Zénó névnap van.
2025. 12. 22., hétfő
Székesfehérvár most: 3°C, tiszta égbolt

Egyhangú szavazással új színházigazgatói pályázat kiírásáról döntött Székesfehérvár Közgyűlése

Pénteki ülésén tárgyalt Székesfehérvár Közgyűlése a Vörösmarty Színház igazgatói feladatainak ellátásra kiírt pályázatról. A képviselőtestület megköszönte valamennyi pályázónak a szakmai koncepciójában leírt gondolatokat, ezzel együtt – figyelembe véve az elmúlt napokban lezajlott több meghallgatás tapasztalatait – egy új pályázat kiírására kérte fel a Humán Közszolgálati Szakbizottságot. Erre várhatóan már akár jövő héten sor kerülhet.

Az elmúlt egy hétben több személyes meghallgatáson is részt vettek a Vörösmarty Színház igazgatói feladatainak ellátására pályázatot benyújtók, a város Közgyűlése pedig pénteken – mivel a jelöltek között volt, aki nem járult hozzá a nyilvánossághoz, így – zárt ülésen tárgyalt a pályázat elbírálásáról.
A képviselőtestület megköszönte mind a hét pályázó munkáját, hogy szakmai koncepciójukat megalapozott tervekkel, értékes gondolatokkal nyújtották be. Azonban mivel egyik pályázó sem kapta meg a szükséges minősített többséget a Közgyűléstől, így a pályázatot végül eredménytelenné nyilvánították.
Egyhangú szavazással új pályázat kiírásáról döntött a képviselőtestület, felkérve a Humán Közszolgálati Szakbizottságot, hogy ezt az új pályázati folyamatot mihamarabb – remélhetőleg már a jövő héten – indítsa el. Mint elhangzott: ez a Vörösmarty Színház működését nem befolyásolja, hiszen a jelenlegi igazgató, dr. Szikora János megbízatása 2025. július 31. napjáig tart, addig pedig le lehet bonyolítani egy új, és remélhetőleg eredményesen záruló pályázatot.

Egyhangú szavazással új színházigazgatói pályázat kiírásáról döntött Székesfehérvár Közgyűlése

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.