Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 29., hétfő
Székesfehérvár most: 10°C, borús égbolt

Egyre több orgona dicséri Korb Gábor ügyességét

Orgonája lesz a székesfehérvári Hermann László Zeneiskolának. Az intézmény vezetősége már 1991-ben döntött arról, hogy szeretnének egy ilyen hangszert, s megvalósítására még egy alapítványt is létrehoztak. A néhány sípsor és szerkezeti egység elkészítése után azonban 1992-ben – anyagi okok miatt – le kellett állni a munkálatokkal. Most azonban alapítványi támogatással, pályázaton nyert pénzből, s a Székesfehérvári Önkormányzat idei költségvetésének segítségével befejeződik az építés.

Az orgonát Korb Gábor készíti, aki – tervei szerint – másfél hónap múlva készül el a „művel”, s március 26-án avatják majd fel Ella István Liszt-díjas orgonaművész koncertjével. A hangszer kiválóan alkalmas lesz oktatásra és nemzetközi hangversenyek megtartására is, hiszen olyan technikával készül, mint amilyet jelenleg a világ minden táján alkalmaznak hangverseny-orgonák esetén. Korb Gábor elmondta, hogy Magyarországon a templomokban kilencven százalékban nem ilyen típusú orgonákat találunk, hiszen ott teljesen mások az igények: a templomot betöltő hangerőnek kell megfelelni. A zeneiskolák esetében viszont a finom megszólalású sípokra van szükség, amelyek a hangszíneket megfelelően megvilágítják. És, hogy honnan ért ilyen jól az orgonaépítéshez ez a 37 éves móri férfi? Ahogy ő mondja: ebbe született bele! Édesapja egykoron amatőr szinten készített magának gyakorló orgonát, ő pedig megszeretve e „mesterséget” már kifejezetten orgonaépítőnek tanult. Már több, mint tíz éve hivatásszerűen űzi e hobbinak is beillő „művészmunkát”, s olykor még orgonálni is leül a hangszerek elé. Első munkáját Dunaszentmiklósról kapta: a kis sváb falu katolikus templomának orgonáját kellett restaurálnia. Aztán egyre több helyre hívták. Móron például a Kistemplom száz éves orgonáját is ő újította fel két-három évvel ezelőtt. Sőt, a következő munkája is szülővárosához, Mórhoz kötődik – a Kapucinus templom orgonáját „modernizálja” hamarosan: az orgona közel nyolcvan éves, így igencsak megérett a teljes felújításra. Digitális vezérlésű lesz, s komplex játszóasztal is jár majd hozzá.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.