Ma Ferenc névnap van.
2025. 10. 04., szombat
Székesfehérvár most: 13°C, tiszta égbolt

Együttműködési megállapodást kötöttek a polgármesterjelöltek

Együttműködési megállapodást kötöttek a Fidesz-KDNP velencei-tavi polgármesterjelöltjei. Az elmúlt 20 évben sosem volt hasonló összefogásra lehetőség, így az esemény különös jelentőséggel bír. „Úgy gondoljuk, hogy hazánk és vidékünk jelenlegi helyzetében a településeken belüli összefogás mellett térségi összefogásra van szükség ahhoz, hogy az itt élő emberek érdekeit a leghatékonyabban tudjuk képviselni.” – áll az egyezményben, amely teljes szövege alább olvasható el.

A megállapodás teljes szövege:A Velencei-tó környékének településein a 2010. évi önkormányzati választásokon a Fidesz- KDNP pártszövetség polgármesterjelöltjeiként az együttműködés mellett kötelezzük el magunkat. Úgy gondoljuk, hogy hazánk és vidékünk jelenlegi helyzetében a településeken belüli összefogás mellett térségi összefogásra van szükség ahhoz, hogy az itt élő emberek érdekeit a leghatékonyabban tudjuk képviselni. Amennyiben a választáson felhatalmazást kapunk településünk vezetésére, akkor az alábbi közösen vallott elvek és célok mentén kívánunk dolgozni a 2010-2014-es önkormányzati ciklusban: 1. Nem engedünk utat magánérdeknek a közérdek rovására, a közvagyon felett a lehető legnagyobb gondossággal őrködünk. 2. Közösségi céljainkat a helyi polgárokkal és az érintett településekkel folyamatosan és kölcsönösen egyeztetjük. 3. Minden erőnkkel törekszünk a térségi együttműködés gazdasági, kulturális és környezetvédelmi előnyeinek kihasználására. Közös tudással és akarattal fogunk tenni azért, hogy megoldjuk a térség foglalkoztatási, közbiztonsági és közlekedési problémáit. Közösen ápoljuk nemzeti kultúránkat, és összefogással óvjuk meg környezeti értékeinket. 4. Összehangolt lépéseket teszünk a turizmus fejlesztése érdekében. 5. Együtt dolgozunk azon, hogy a Velencei-tó rendkívüli természeti kincsét megőrizzük. 6. Létre kívánjuk hozni a Velencei-tavi fesztivált, amely országos és nemzetközi vonzerejű rendezvényként a nyári időszakban egy héten át sokszínű és változatos programokkal várja majd az idelátogatókat. 7. Egységes építészeti szabályozást kívánunk megvalósítani az épített környezet tájba illő, rendezett fejlesztése érdekében. 8. A fentiek érdekében közösen kívánunk fellépni érdekeink érvényesítésében és a településeinket közösen érintő problémák megoldásában. Üdvözöljük, hogy térségünk országgyűlési képviselője, L. Simon László is csatlakozik kezdeményezésünkhöz. A Fidesz-KDNP kormány nyújtotta lehetőségekkel élve közösen fogjuk előmozdítani térségünk fejlődését. Perjés András polgármesterjelölt Fidesz-KDNP Kápolnásnyék Nagy Mária Ildikó polgármesterjelölt Fidesz-KDNP Sukoró Eötvös Sándor polgármesterjelölt Fidesz-KDNP Nadap Ádám Anna Emma polgármesterjelölt Fidesz-KDNP VelenceTóth István polgármesterjelölt Fidesz-KDNP Gárdony L. Simon László országgyűlési képviselő Fidesz-KDNP Takács János polgármesterjelölt Fidesz-KDNP PákozdFüzesiné Kolonics Ilona polgármesterjelölt független, Fidesz támogatással Zichyújfalu

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.