Október 16-án, pénteken délelőtt 10 órától az újraélesztés fontosságára hívják fel a figyelmet Székesfehérváron. A Városház téren, az Országalmánál bárki megtanulhatja az életmentés alapvető fogásait, a bemutatókhoz pedig ismert fehérvári sportolók, színművészek és más meghívott vendégek is csatlakoznak. A programok a délutáni órákig tartanak.
Az újraélesztés világnapját minden évben október 16-án tartják. A kezdeményezést 2012-ben indította útjára az Európai Újraélesztési Tanács azzal a céllal, hogy minél többen megismerjék az azonnali segítségnyújtás jelentőségét és elsajátítsák az újraélesztés alapjait. Egy váratlan rosszullét vagy keringésleállás esetén ugyanis kulcsfontosságú, hogy a közelben tartózkodók felismerjék a veszélyhelyzetet, és a mentők megérkezéséig megkezdjék a szükséges beavatkozásokat.
Székesfehérváron idén is gyakorlati bemutatókkal és oktatással kapcsolódnak a világnaphoz. A Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete, az Országos Mentőszolgálat Közép-Dunántúli Regionális Mentőszervezete és a Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum közös rendezvényén a járókelők hivatásos életmentők segítségével ismerkedhetnek meg az újraélesztés technikájával, és maguk is kipróbálhatják az életmentő mozdulatokat.
A kezdeményezéshez számos ismert sportoló és közéleti szereplő is csatlakozik. A résztvevők között lesznek a Vörösmarty Színház művészei, a NATO Többnemzetiségű Hadosztály Parancsnokság képviselői, a Fehérvár Enthroners amerikaifutball-játékosai, a MÁV Előre Foxconn röplabdázói és a FEHA19 jégkorongozói. Ott lesz Szabó Zsolt és a DKKA U19-es kosárlabdacsapata, valamint Szabó-Horti Dóra válogatott kosárlabdázó és Palkovics Krisztián válogatott jégkorongozó is. A szervezők további meglepetésvendégekkel készülnek.
A rendezvény fővédnöke dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.
A program pénteken 10 órakor kezdődik az Országalmánál, a szakemberek pedig egészen a délutáni órákig várják az érdeklődőket a Városház tér környékén. A bemutatók célja, hogy minél többen szerezzenek olyan gyakorlati ismereteket, amelyekkel egy vészhelyzetben akár emberéletet is menthetnek.