Ma Helga névnap van.
2025. 10. 03., péntek
Székesfehérvár most: 13°C, erős felhőzet

Elindult az országos diabétesz szűrőprogram

Hazánkban egyedülálló módon, az egész várost megszűrik Móron a Magyar Diabetes Társaság szűrőprogramjának keretében. A Magyar Diabetes Társaság ugyanis elindított egy olyan országos szintű programot, amely célja a cukorbetegség korai stádiumának felkutatása. Az elképzelést támogatja a móri önkormányzat is, amely képviselője, Fenyves Péter polgármester már meg is beszélte a részleteket a Társasággal.

A Nemzetközi Diabetes Szövetség (IDF) határozata szerint a 2009-2013-as időszakban a Diabétesz Világnap témája a diabéteszoktatás és a megelőzés. A kampány célja, hogy felhívja a diabéteszgondozásban részt vevő valamennyi érintett figyelmét a cukorbetegség megértésére és a kockázat csökkentésének fontosságára. A cukorbetegek számára ez egy üzenet az edukáció fontosságáról. A kormányoknak felhívás, hogy hatékony stratégiákat és irányelveket léptessenek hatályba annak érdekében, hogy megelőzzék és kezeljék a cukorbetegséget. Az egészségügyi szakembereknek pedig felhívás, hogy fejlesszék ismereteiket és alkalmazzák a gyakorlatban a bizonyítékokon alapuló új kezelési irányelveket. A társadalom valamennyi tagja számára pedig lehetőség, hogy megismerjék a cukorbetegség súlyos következményeit, és megismerjék, hogyan előzhető meg vagy késleltethető a cukorbetegség és annak szövődményei. A program célja: Korszerű, szakmai alapokon nyugvó páciensoktatási lehetőség nyújtása felnőtt cukorbetegeknek és közösségeiknek. A Magyar Diabetes Társaság főtitkára, Dr. Hidvégi Tibor lapunknak elmondta, hogy az Országos Alapellátási Intézettel együttműködve a háziorvosi ellátás keretében indul a felmérés. A nyolc kérdést tartalmazó ív minden válasza adott pontszámot ér, s ha valakinek az összesített végeredménye meghaladja az adott értéket (12 pontot), akkor jelentkeznie kell a háziorvosánál, hogy a laboratóriumi vizsgálatokat is elvégezhessék. A kérdőívek szeptemberben kerülnek kihelyezésre Móron az orvosi rendelőkben és a gyógyszertárakban. A teszt természetesen ingyenes, s – természeténél fogva – bárhol kitölthető, így alig néhány percet vesz el az ember életéből – viszont annak többszörösét adhatja vissza. „A teljes lakosság vércukor mérése ugyanis nagyon költséges lenne, így viszont ki lehet emelni a magas kockázatú egyéneket.” – mondta a főorvos, akitől megtudtuk, hogy Mór városa nemrég csatlakozott a programhoz, s a helyi polgármester, Fenyves Péter biztosította a Társaságot támogatásáról. Ezt Fenyves Péter is megerősítette, aki a Fehérvári Híreknek elmondta, hogy – ahogy most a móri kórház esetében, úgy – a jövőben is szem előtt fogja tartani az önkormányzat a lakók egészségi állapotát.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.