Ma Zénó névnap van.
2025. 12. 22., hétfő
Székesfehérvár most: 4°C, kevés felhő

Előadás Fehérvár és a vármegye római kort kutató ásatásairól

Az elmúlt 150 évben végzett római koros régészeti kutatások kerülnek fókuszba Kiss Alexandra április 1-jei előadásán, amely az „Egy múzeum tekintete – A Szent István Király Múzeum első 150 éve” című kiállítás kísérőrendezvénye.

Fejér vármegye gazdag régészeti örökséggel büszkélkedhet, melyek között számos, országos viszonylatban is kiemelkedő római lelőhely található. Kiss Alexandra régész előadása az elmúlt 150 évben lezajlott romai koros kutatásokból szemezget: az április 1-jén, kedden a múzeum Fő utcai Rendház épületében 17 órakor kezdődő előadás a teljesség igénye nélkül igyekszik betekintést nyújtani a Fejér vármegye területén végzett fontosabb római kort érintő terepi és tudományos kutatásokba, a Fejérvármegyei és Székesfejérvár Városi Történelmi s Régészeti Egylet nevéhez fűződő, 1881-ben Nagylókon végzett első feltárástól egészen a jelenleg is zajló tervásatásokig. Az előadás az „Egy múzeum tekintete – A Szent István Király Múzeum első 150 éve” című kiállítás kísérőrendezvénye. A szervezők mindenkit szeretettel hívnak és várnak az előadásra!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.