Korábban már hírt adtunk arról, hogy 200 falusi polgármester fordult levélben az oktatási tárca vezetőjéhez, hogy támogassa az „Élőlánc a kisiskolákért” mozgalom javaslatait a kistelepülési iskolák megmentésére. Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke most eljuttatta hozzánk az említett levelet, amelyet alább olvashatják a csatlakozó, 220 település név szerinti felsorolásával.
Tisztelt Miniszter Úr! Alulírott polgármesterek településünk nevében támogatjuk az Élőlánc a kisiskolákért mozgalom kezdeményezését, melynek célja a kistelepülési iskolák megtartása, ezáltal a falusi, kistelepülési lét jövőjének biztosítása. A kezdeményezők és támogatóik elsősorban nem mennyiségi, hanem minőségi változtatásokat szeretnének elérni. Kérjük, hogy a minisztérium és a magyar kormány szerezzen érvényt az esélyegyenlőség elvének: adjon egyenlő esélyeket az összevont, illetve az önálló kistelepülési iskoláknak. Kérjük, hogy a társulások keretei között működő iskolák stabil működésük érdekében kapjanak nagyobb önállóságot. Kérjük, hogy a normatív támogatás ne a létszámhoz, hanem a pedagógiai munka színvonalához kötődjön, illetve a gyermekeket utaztató „bejáró” normatíva mellett legyen választható lehetőség a pedagógusokat mozgató „kijáró” normatíva is. Meggyőződésünk, hogy a kistelepüléseken élő, számos esetben hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek és családok számára végzetes következményekkel járhat a helyi iskola bezárása, a gyermekek kényszerű utaztatása. Az iskola bezárása ugyanakkor a családok elvándorlásának veszélyét is jelentősen növeli, ami falvaink kihalásához vezethet. Kérjük az oktatási minisztert, hogy a kistelepülési iskolák megtartása, hosszabb távon fejlesztése érdekében az Élőlánc a kisiskolákért mozgalom javaslatait támogassa, azokat a kormány és az Országgyűlés előtt képviselje. Csatlakozó szervezetek: Magyar Önkormányzatok Szövetsége, Magyar Faluszövetség Csatlakozó települések: TelepülésPolgármester1.Abaújalpár Zinger Zsolt2.AbodRestyánszki Gábor3.ÁgasegyházaÁdám Józsefné4.AlsótoldKlátyik András5.AlsóvadászKiss Lászlóné6.AndocsTörőcsik Ferencné7.ApostagZakar Zoltán János8.AranyosapátiKozma Erika9.ÁsotthalomPetró Ferenc10.BadacsonytördemicVollmuth Péter11.BakonyszentkirályCsillag Zoltán12.BaktakékDobos Dénes13.BalajtKiss Ferenc14.BalatonszabadiMolnár Árpád15.BánhorvátiDemeter Zoltán16.BárRemányiné Dr.Németh Csilla17.BaranyahídvégBazsó József18.BátyaZsebics Ilona19.BecskeSzalatnyainé Zsigmond Éva20.BedőEszenyi Antal21.BékéssámsonBarna Jánosné22.BeregdarócDr.Révész Ferencné23.BernecebarátiGyenes Zoltán24.BezedekHoffmann Antal25.BojtVass Mária26.BokorEngel Krisztina27.BökönyPiskolczi Géza Péter28.BucsaDr Mile Sándor29.BujákKodák Csaba30.BükkszentkeresztHalász Rezső31.CsabaszabadiSzeverényi Attiláné32.CsécseBarna Gyula33.Csemő Bartha Alajosné34.CserhátszentivánNoskó Sándor Gábor35.CsobádBukovenszki István36.CsomádKlement János37.CsővárDian József38.DiósjenőTóth János39.DócTóth Margit40.DormándRajna Kálmán41.DrávatamásiÜveges Zoltán42.DubicsánySusányi Gábor43.EcsegMoravcsik Ferenc44.EgyházaskeszőNagy Margit45.EncsencsSzedlár János46.EperjesDr.Kiss Csaba47.ErdőkürtPaszterovics János48.FelsőbereczkiFejjel István49.FelsőlajosCsordás László50.FelsőnyékÁcs István51.FelsőtoldNagyváradi István52.FoktőJakab Ferenc53.FonyIvancsó János Sándor54.FülöpjakabCsáki Béla55.FüzérHorváth Jenő56.GagybátorBalla Ferenc57.GagyvendégiKerekes János58.GalambokKiss-Tóth László59.GalgagutaOrgoványi László60.GaraFaa Béla61.GarábKovács Zoltán62.GecseKiss Sándor63.Gerde Rozmer Béla64.GerendásGajdács János65.GerjenMáté Dénes66.GesztFábián Zsuzsanna67.GeszterédVitkovics Béla68.GilvánfaOrsós János69.GyörgytarlóOláh István70.HarcBóni Zoltán71.HéhalomSzilágyi Albert72.HejceRohály Géza73.HelvéciaMagó István74.HercegkútRák József75.HernádbüdDankó Sándor76.HollóházaKoleszár Sándor77.HollókőSzabó Csaba78.HorpácsMolnár Zoltán Gábor79.HőgyészGyetvai Sándor80.IgarBognár János81.IharosKisházi Ferenc82.InkeRózsa Sándor83.JakabszállásSzabó Mihály84.JármiGyőrfiné Papp Judit Katalin85.JobbágyiMajoros László86.KarancskesziKurunczi István87.KardosBrlás János88.KaszaperCsürhés István89.KékkútPék László90.KelemérSzala Pál91.KemencePongrácz János92.KemenesszentpéterKövi Tibor93.KerekegyházaDr. Kelemen Márk94.KevermesBugyi Ferenc95.KisasszonyfaBite Gyula96.KisbárkányEdőcs László97.KisrákosBita Győző98.KisszállásKispál István99.KozárdDr. Hajasné Banos Márta100.KulcsLénárd Béla101.KunadacsSipos Balázs József102.KunpeszérSipos Gyuláné103.KunszállásKovács Imre104.KurityánNagy Lajos Károly105.Kutasóifj Szepes Péter106.KüngösSzabó Gergely Attila107.LácacsékeFedor László András108.LádbesenyőHorváth Róbert109.LakBereviczi Zsolt110.LucfalvaBakos Gyula111.MagyarbánhegyesLaduver Ferenc112.MagyarmecskeHorváth Gézáné113.MagyartelekDr. Szekeres János114.MárokBurai Béla Ferenc115.MátramindszentMolnár Gábor116.MátranovákFöldi Gyula117.MátraszentimreStuller András118.MátraszőlősTóth Gyula119.MedgyesbodzásVarga Gábor120.MéraHorváth László121.MérkKárpáti István122.MesterszállásKiss Gábor123.MilotaKlapka György124.MiskeIllés Attila Ádám125.MiszlaBaksa János126.MogyoróskaHegedűs Zoltán127.MolnáriVuk István128.NagybánhegyesJancsó Ottó129.NagykamarásPelle István130.NagyivánOrosz Gyuláné131.NagyrécseHegedűs György132.NagyútTóth Géza133.NemesdédHalászi Attiláné134.NovajFodor Péter135.NyírbéltekCsík Mihály136.NyírcsaholyHanusi Péter137.NyírkércsCsoma Tiborné138.NyírvasváriTóth Zoltán139.NyomárBártfay Attila140.ÖmbölyTrefán Gábor141.ÖrményesTörök Csaba142.ÖttömösBata Ferenc143.PálmonostoraRádiné Gémes Ildikó144.PándHugyák Zoltánné145.PankaszFölnagy Géza146.PatcaHandó János147.PatosfaHorváth Margit148.Pécsbagota Bozsányi János149.PécselySebők Lajos150.PenészlekKuprák József151.PetőfiszállásSeres Lajosné152.PilinyLehoczki Szabolcs153.PilisszentlászlóDr. Illés György154.PiricseOrosz László155.PogányszentpéterDidicsné Kardos Györgyi Ilona156.PulaKertész Lajos157.PusztafaluMester Dénes158.PusztaottlakaSimonka György159.PusztaradványTomkó Sándor160.PusztaszerMáté Gábor161.RábatöttösAnnár István162.RádKosztyán Kálmán163.RegécKormos István164.RévfülöpMiklós Tamás165.SajómercseÁdám László166.SajószögedLádi Balázs167.SámsonházaBajnokné Képes Gyöngyi168.SápKaracs Imre169.SarródTuri Lajos170.SárszentlőrincDemény Károly171.SarudSebestyén Attila172.SemjénházaDr. Szirti Tibor173.SióagárdHáry János174.SomogysárdCsikós Nagy Márton175.SurdKanász János176.SzabadszentkirályFrittmann László177.SzalmatercsSzentes Dezső178.SzarvasgedeTóth Jánosné179.SzennaSalamon Gyula180.SzentkirálySzabó Gellért181.SzentlőrinckátaHorváth László182.SzilvásszentmártonLengyel Gábor183.SzirákKómár Jánosné184.SzuhogyFóris Sándor185.SzulokVirth József 186.TaktabájVirág Zoltánné187.TarRomán István188.TatárszentgyögyBerente Imréné189.TelekgerendásMedvegy Mihályné190.TenkTörök Margit191.TeremCsák István192.TetétlenBernát László193.TibolddarócBalla Erzsébet194.TiszabecsLőrincz Gusztáv195.TiszagyulaházaMikó Zoltán196.TiszaladányBenkő Ferenc197.TiszapüspökiPolgár István198.TiszaszigetBodó Imre199.TiszatardosVarga Sándor200.TiszavalkMikola István201.TornyosnémetiBortnyák Nándor202.TótvázsonyMagasi János203.ÚjszentmargitaCsetneki Csaba204.ÚjtelekTóth Ignác205.ÚnyPósfai József206.VadnaBecze Péter207.VajdácskaKuik István208.VámosorosziVégh Endre209.VátBíró József210.VégegyházaVarchó István211.VelényNémeth István212.VezsenyHatvani Lajos213.ViszákAvas József214.VissFazekas Gyula215.ZabarNagy Tamás216.ZagyvaszántóOldal Alfréd217.ZalacsányNagy Lászlóné218.ZalaháshágyBüki József219.ZalaszentjakabMolnár József220.ZselickisfaludZóka Tibor
A levél hiteléül: ……………………………………….. Szabó Gellért, elnök Magyar FaluszövetségKapcsolódó cikkünk: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=886&Itemid=32