Idén is a Városgondnokság online vásári licitrendszerén keresztül jelentkezhettek a kereskedők és vendéglátósok a fehérvári adventi vásárra. A helyekért most is nyilvános liciten lehetett versenyezni – a cél továbbra is az átláthatóság és az egyenlő esélyek biztosítása.
A vendéglátós helyek licitje 1 millió forintról indult 45 napra, míg a kereskedői helyek esetében a legalacsonyabb induló ár 250 ezer forint, a legmagasabb pedig nagyjából 500 ezer forint volt ugyanennyi időre.
A résztvevők január 4-ig tarthatják nyitva bódéikat, de csak december 31-ig kell helypénzt fizetniük.
A Városgondnokság összesen 54 elárusító helyet tudott biztosítani az idei vásárban, ami a belvárosi adottságok miatt a maximális kihasználtságot jelenti.
A szervezők szerint az árak nem emelkedtek, sőt, néhány kategóriában csökkent a licit kezdőösszege a tavalyi évhez képest.
„Korábban éveken át olyan vádak értek minket, hogy szimpátia alapján osztjuk ki a helyeket. Három éve éppen ezért vezettük be a nyilvános licitrendszert: bárki jelentkezhet, mindenki maga döntheti el, mennyit ér meg neki a hely. Nem tehetünk különbséget, mindenkinek egyenlő esélyt kell biztosítanunk” – mondta Tóth Marianna, a Városgondnokság rendezvénydivíziójának vezetője.
A fehérvári kézművesek az adventi időszakban idén a Városháza megújult díszudvarán is bemutatkozhatnak. A Városgondnokság díjmentes helyet is felajánlott a Fehérvári Kézművesek Egyesületének, ám idén ezzel nem éltek.
Tóth Marianna hozzátette: „Nagy szeretettel várjuk a kézműveseket a vásárban, de azon túl, hogy díjmentes helyeket biztosítunk számukra, több segítséget sajnos nem tudunk adni.”
Az adventi vásár december elején nyílik meg, és a hagyományokhoz híven a Belváros lesz a karácsonyi forgatag központja, ahol helyi árusok, kézművesek és vendéglátók várják majd a látogatókat egészen január elejéig.