Ma István, János névnap van.
2025. 12. 26., péntek
Székesfehérvár most: 1°C, tiszta égbolt

Építsük meg idén is közösen Fehérvárt mézeskalácsból!

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) az adventi időszak közeledtével közös mézeskalács város építésére hívja a céges, intézményi közösségeket, civil szervezeteket, óvodás csoportokat, iskolai osztályokat, családokat, tehát minden közösséget, akik szeretnének részt venni a kezdeményezésben. Az összefogás eredménye, az elkészült város adventi időszakban az SZKKK Fürdő sori épületének aulájában látható majd.

A saját kezűleg készített mézeskalács ház a karácsonyi dekoráció éke – készítése és díszítése nagy öröm mindenkinek. A szervezők célja az, hogy a résztvevőkkel közösen egy kis csodavároskát építsenek különféle mézeskalács házikókból. Lehet ez egy egyszerű házikó, de aki nyitott a kihívásokra, városunk bármely ikonikus épületét is megformázhatja.

Az elkészült mézeskalács házakat november 27-ig, hétköznapokon 10.00-18.00 között várják a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ portájára (Fürdő sor 3.). Egy közösségtől maximum 3 házat tudnak befogadni – a szervezők kérik, hogy a házikókat úgy készítsék el, hogy legyen alapjuk is, tehát a falakat rögzítsék egy karton- vagy mézeskalács lapra a nagyobb stabilitás érdekében. Az elkészült házak alapmérete maximum 20×30 centiméter, ez alól kivételt képeznek az ikonikus, nagyobb épületek, itt a 30×30 centiméter a maximális méret.

A házak leadásánál kérik az elkészült alkotásokat egy dobozban elhelyezni, a dobozra pedig ráírni a készítő közösség nevét, mert a város építésénél és díszítésénél egy kis táblán feltüntetik az alkotó közösség nevét.

A mézeskalács várost az adventi időszakban, 2024. december 2-23. között lehet majd megtekinteni az SZKKK Fürdő sori épületének aulájában, hétköznapokon 9-20 óra között, szombatonként 12-20 óra között. A házikókat az adventi időszak után megpróbálják eltárolni a következő évig, hogy a városka tovább bővülhessen.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.