Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 22°C, borús égbolt

Erdélyi tanulmányúton jártak a Vasvári Pál Gimnázium fiataljai

A Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium 7. a és b osztálya négy napot töltött Erdélyben. A tanulmányút a Határtalanul! program segítségével valósult meg. A kirándulás tematikája történelmi királyok és fejedelmek köré épült. A diákok megnézték a térség nagy múltú várait és megismerkedtek történetükkel is.

A Határtalanul! program a nemzeti összetartozás programja. Célja, hogy elősegítse a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közötti személyes kapcsolatok, valamint a résztvevő intézmények közötti szakmai kapcsolatok kialakítását. Magyarországi iskolák az állam támogatásával osztálykirándulásokat szerveznek a szomszédos országok magyarlakta területein, így a növendékek tapasztalatokat szereznek a külhoni magyarságról.
A Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium 7. a és b osztálya az Erdélyben eltöltött négy nap során számos élménnyel és tapasztalattal lett gazdagabb. A fiatalok többek között Nagyváradra, Torockóra, Nagyenyedre, Dévára, Gyulafehérvárra, Vajdahunyadra és Aradra is ellátogattak.
Az intézmény diákjai a dévai Téglás Iskolacentrumban – ahol Böjte Csaba „gyerekei” is tanulnak – ajándékkönyveket adtak át az ottani hetedikeseknek. A kiránduláshoz kapcsolódóan június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján a fiatalok megnézték a Városházán a „Trianon története és következményei” című vándorkiállítást is.
A Határtalanul! program keretében az iskola már az előző években is szervezett külföldi utakat, így a Felvidék és a Délvidék szépségeit is megcsodálhatták már a diákok.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.