Ma Helga névnap van.
2025. 10. 04., szombat
Székesfehérvár most: 5°C, tiszta égbolt

Európai Vonósnégyes Fesztivált rendeznek Fehérvárcsurgón

A Károlyi József Alapítvány 2010. szeptember 24-26 szervezi meg a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban, első alkalommal a Quartettissimo Európai Vonósnégyes Fesztivált. A programot a francia ProQuartet Egyesület együttműködésével rendezik meg, valamint a Budapesti Francia Intézet, s az Osztrák Kultur Forum és Székesfehérvár Megyei Jogú Város turisztikai és kulturális bizottsága támogatásával.

„A Fesztivál célja elősegíteni a klasszikus zenekultúra terjesztését, ismertetését Magyarországon, különös tekintettel a vonósnégyesekre, valamint a fiatal közönség bevonása a zenei gyakorlatokba. Egyben fiatal zenészek számára nemzetközi kapcsolatépítési lehetőségek biztosítása, hiszen minden évben külföldi művészek és előadók fognak részt venni a rendezvényen. Ezzel együtt az Alapítvány szeretne hozzájárulni a folytonosság fenntartásához a vonósnégyesek nagy magyar tradíciójában.” – nyilatkozták honlapunknak a szervezők. A cél a legmagasabb színvonalú, de nem „elitista” program, amelynek „szociokulturális” része is lesz, mint az ingyenesen látogatható „Kvartettek éjszakája” diákok és zenekedvelők, valamint látássérültek számára, illetve a hangszereket bemutató kiállítás. Ezen keresztül a program elérhetővé válik egy olyan közönség számára is, amely kevésbé szokott ezekhez a koncertekhez. A rendezvényhez kapcsolódóan vasárnap „családi program” is lesz, amely a „4”-es szám szimbolikáján alapul. 2010-ben három vónosnégyes lép fel: – A Diotima Vonósnégyes (Franciaország) (szept. 24.) – Az Auer Vonósnégyes (Magyarország) (szept. 25) – A Minetti Vonósnégyes (Ausztria) (szept. 26) Műsoron: Mozart, Beethoven, Ravel, Wolf, Ligeti, Lajtha

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.