Ma Petra névnap van.
2025. 10. 02., csütörtök
Székesfehérvár most: 7°C, szórványos felhőzet

Évadzáró a kincsesi kosarasoknál

A bajnoki év elteltével újabb kihívásnak kellett megfelelni a Kincsesi Amatőrök kosaras gárdájának. Ezúttal persze nem a palánk, a labda és az ellenfél játékosai késztették maximális erőbedobásra a fiúkat, hanem egy kerti party, de pontosan tudjuk, hogy ott is lehet számos próbatétellel szembesülni. A hagyományoknak megfelelően minden nyáron egy szabadtűzű főzéssel és egy éjszakába hajló beszélgetéssel igyekszünk mind teljesebbé tenni az összetartozás érzését. A lehetőség szerint ilyenkor együtt vannak a családok, eljönnek a házastársak, a gyerekek is és közös anekdotázással, eszem-iszommal múlatjuk az időt.

A fakanál -a korábbi évekhez hasonlóan- ezúttal is Németh Zsolt és Rákóczi Tamás kezébe került, akik idén bográcsos csülökpörkölttel készültek. Természetesen az előkészítés során a megfelelő alapozást is el kellett végezni, hiszen számos recept kezdődik ama férfibarát sorral miszerint: „Tölts a kuktába két deci vöröset!” Ennek részben megfelelve a főszakácsok és a kukták valóban töltöttek, bár ezen a napon inkább a Közép-Dunántúl pálinka kínálatát vették elemzés alá. A népi bölcsesség szerint értisztítóként is kiváló nedűk jótékony hatása ezúttal is érvényesült és rövidesen már rotyogott a vacsorának való. Néhány óra és egy-két pohárka elteltével az ínycsiklandó illatokkal egy időben érkezett a csapat többi tagja, akik sok-sok finomsággal készültek ezért hamarosan szinte rogyadozott a pavilon alatti -a mesebeli terülj-terülj asztalkára- hasonlító asztal. Vacsora időre már húsznál is több éhes száj várta, hogy tálalásra kerüljön a nap főműve. A szokásokhoz híven idén is remekeltek a szakácsaink, amiért 2-2 kihagyott büntetőt meg is bocsátottunk nekik. Aztán a második tucat falat után emeltük az engedményt és kegyesen általános bocsánatot nyertek majd később döbbentünk rá: mi lesz ezután a többiekkel, hogyan tesszük jóvá a saját hibáinkat? Persze miután mindenki belakmározott és jóllakott óvodásként csak pislogni tudtunk eljött a világmegváltó gondolatok ideje amikor is az A, mint alapvonaltól, a Z mint ziccerig mindent kibeszéltünk, talán még kicsit politizáltunk is. A fáklyák fényében érdekes látvány lehetett a szúnyograjok miatt élénken gesztikuláló társaság, valószínűleg messziről nézve épp egy tömegverekedést próbáló pantomincsoportra hasonlítottunk leginkább. Összességében ismét egy ragyogó esténk volt együtt és lélekben feltöltődve készülhetünk a következő feladatokra.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.